Index Vakbarát Hírportál

Igazi diktálási kálváriába keveredett, miután elműsből MVM-es ügyfél lett

2021. szeptember 11., szombat 06:51

A 24.hu egyik lakossági áramfogyasztó olvasója osztotta meg a lappal diktálási vesszőfutása történetét, miután egykori elműs ügyfélből szeptembertől MVM Next-ügyfél lett, és csak a villanyóraállását szerette volna bejelenteni. 

A szenvedéstörténet stációi:

  1. A férfi állítása szerint értő olvasással dolgozta fel a szolgáltatóváltásról szóló tájékoztatót, hogy diktálni tudjon, ám ebből nem derült ki, ahogy a telefonos tájékoztatásból sem, hogy mi kell a művelethez.
  2. A tájékoztató alapján a villanyóraállás diktálási időpontok nem változtak, ezért a gyanútlan lakossági fogyasztó szerette volna – ahogy tette eddig is – másodikán online jelenteni a villanyórája állását. 
  3. Szeptember 1. és 7. között azonban nem működött az online ügyfélszolgálat és a mobilapp sem, ezért a diktálási művelet sikertelennek bizonyult.
  4. Az óraállást telefonon sem lehetett bejelenteni.
  5. Az egyszeri áramfogyasztó ezt követően a MVM Next weboldalának Gyakori kérdések menüpontjában tájékozódott, ahol ugyan mutatott egy link a problémájára, amiről végül kiderült, hogy nem működik, így továbbra sem tudott diktálni.
  6. Felhívta az áramszolgáltatót, ahol közölték vele, illene tudnia, hogy az E.Onnak kell bediktálni a mérőállást. A fogyasztó viszont nem értette, ha elműsből lett MVM-es lett, miért pont az E.Onnak diktálnia?
  7. Azt már nem tudta megmondani az MVM Next ügyfélszolgálata, hogy az E.On felé milyen telefonszámon ejthető meg a diktálás.
  8. Végül szeptember harmadikán sikerült diktálnia, miután a 24.hu elküldte a fogyasztónak a szolgáltatók válaszát, amiben szerepeltek a volt elműs, egyébként változatlan, 938-as telefonszámok, és az ÉMÁSZ területén használandó új, az MVM Émász Áramhálózati Kft.-hez tartozó telefonszámok is. Mint kiderült, ezek az írásbeli tájékoztató harmadik oldalán szerepelnek. Az ügyfeleket kérik, hogy mindenki a saját területe telefonszámát hívja, ha diktálni akar.

Ahogy arról korábban beszámolt az Index, szeptember 1-től az Émász hálózati elosztó részlegét megvásárolta az MVM, ám az Elműé maradt az E-Onnál, a szolgáltatást és a számlázást az elműs és émászos ügyfeleknél is átvette az MVM Next. A volt elműs ügyfeleknek ezért kell az óraállást az E.On felé jelenteni, ők átadják a számokat az MVM Nextnek, aki számláz. 

Rovatok