Index Vakbarát Hírportál

Új városközpont épül Kelenföldön, megmarad a Vahot utcai piac

2021. szeptember 11., szombat 20:56

Újbuda régóta vár arra, hogy a Tétényi út és Etele út forgalmas sarkán álló, meglehetősen lepusztult régi szolgáltató központ megújulhasson. Ezért döntött úgy közösen a főváros és Újbuda vezetése, hogy az épületet elbontja, a területet eladja, és egy új kelenföldi szolgáltatóközpont létrehozását támogatja – jelentették be a kerület vezetői a Facebookon.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta: az új központ a régi Olimpia mozi helyén épül, ahol most több bankfiók és üzlet működik. A terület új tulajdonosának mindazonáltal garantálnia kell, hogy a szolgáltatások ára nem emelkedik.

Bakai-Nagy Zita alpolgármester hangsúlyozta: a kerület célja, hogy a fejlesztés minden lépését megvitassa a lakókkal, a döntéshozatal során kikérje a helyiek véleményét is. Annyi bizonyos, hogy a Vahot utcai piac megmarad, és nem épülhet a területen toronyház sem.

Molnár Gyula, Újbuda volt polgármestere ígéretet tett arra, hogy a fejlesztés után a környék még inkább élhető lesz.

A jelenlegi szolgáltató központot 1979-ben adták át, ezért már eljárt felette az idő

– fogalmazott a politikus, aki egyúttal türelmet és bizalmat kért a helyiektől a fejlesztés megvalósításához.

Rovatok