Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor lesz igazi ősz

2021. szeptember 12., vasárnap 18:12

Több mint egy hete nem volt zápor, sőt szeptember 1. óta nem hallhattunk mennydörgést sem egész Magyarországon. Ennyi idő múltán most az északnyugati határvidékre besodródtak zivatarok, és bár ezek nem lesznek hosszú életűek, de az mindenképp elmondható, hogy hosszabb kihagyás után ismét elkezdett mocorogni a légkör – állapítja meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Vagyis a változás most még nem lesz hatalmas, a jövő hét közepétől viszont már igazán változékonyra fordul az idő. A hét végére pedig véget ér az átlagosnál melegebb idő, és beköszönt az igazi ősz. Hidegfront, lehűlés, zivatarok, szél – ez vár ránk az Időkép szerint. 

A friss modellfutások azt mutatják, hogy csütörtökön egy hullámzó hidegfront érkezik nyugat felől, és pénteken vonul át teljes egészében az országon. Így míg csütörtökön 30 fok közeli, pénteken már csak 19–26 fokos csúcsértékeket mérhetünk.

A hosszú távú előrejelzések alapján jövő hétvégén újra a napsütés kerül ugyan előtérbe, de délutánonként 20 fok közelében maradnak a maximumok. Ez egyezik a szeptember végén jellemző hőmérsékletek sokéves átlagával.

Ami az aktuális helyzetet illeti, a nap hátralévő részében túlnyomóan napos idő várható kevés, hétfőn egy kicsivel több fátyol- és gomolyfelhővel. Vasárnap csak az északnyugati határvidéken, hétfőn főleg a Dunántúlon és az északi megyékben törhetnek magasabbra a gomolyfelhők, és ott alakulhat ki délután elvétve jelentéktelen zápor, egy-egy zivatar, máshol csapadéknak kisebb az esélye. Éjszaka nagyobb valószínűséggel a Dráva mentén és északkeleten párássá válik a levegő. A légmozgás vasárnap jobbára mérsékelt marad, de hétfőn is csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg időnként az északnyugati szél.

A legalacsonyabb hőmérséklet vasárnap éjjel 7 és 14 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hidegebb, a magasabban fekvő helyeken, illetve vízpartokon enyhébb lesz a hajnal. Hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Rovatok