Index Vakbarát Hírportál

Megegyeztek Karácsonyék az MSZP-vel, kiszállt az előválasztásból a körmendi szocialista jelölt

2021. szeptember 12., vasárnap 16:02

Az előválasztási bizottság hivatalos oldalán ugyan még megtalálható az MSZP Vas megye 3-as körzetének szocialista jelöltje, Ipkovich György, azonban a civilek által működtetett alternatív összegző táblázatban már nem. 

A körzetben az előválasztási küzdelem így már csak két szereplővel folytatódik. Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (és a Közösen Vas Megyéért) és Pleva Dániel, a Momentum jelöltje kampányol tovább. Bana Tibor, aki jelenleg független országgyűlési képviselő, az MTI OS-nek küldött közleményében úgy fogalmaz: szomorúan fogadta a hírt, hogy az MSZP–Párbeszéd és a Momentum háttéralkujának köszönhetően visszaléptetik a szocialista párt jelöltjét, Ipkovich Györgyöt a momentumos induló javára.

Sajnálatosnak tartom, hogy a pártok budapesti füstös szobákban meghozott döntései sok szavazót bizonytalanítanak el és sokakban ássák alá a bizalmat az előválasztással kapcsolatban. Ezúton szeretném megkérni a pártokat, hogy ne egymással való mutyizásra vagy rivális pártok kijátszására fordítsák az energiájukat, hanem arra, hogy megtaláljuk azt a jelöltet, aki valódi képviselet tud nyújtani a körmendi-szentgotthárdi választókerületben élők számára 2022 után is.

A szocialista politikus a közösségi oldalán tegnap bejelentette visszalépését:

A vita tegnap a kitűzött időpontban lezajlott „egy kis” változással. Mivel több választókerületben fűzte szorosabbra az együttműködést a Momentum és Karácsony Gergely – Karácsony Gergely és az MSZP–Párbeszéd szövetség az alábbi körzetekben támogatja a Momentum jelöltjeit az előválasztáson:

- Győr-Moson-Sopron megye 1 – Rehó Tibor

- Hajdú-Bihar megye 1 – Szabó Bence

- Vas megye 3 – dr. Pleva Dániel

A Momentum pedig az alábbi körzetekben fogja az MSZP–Párbeszéd szövetség jelöltjét támogatni:

- Békés megye 4 – dr. Szelényi Zoltán

- Fejér megye 1 – dr. Márton Roland

Ebből következik, hogy részemről visszalépés volt a szükséges.

Ipkovich György megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy nem tervezi a visszavonulást:

Nem fogok visszavonulni a politikától, továbbra is fontos feladatomnak tekintem az együttműködést az ellenzékkel a Fidesz-kormány ellen.

A körzet meglehetősen nehéz terep az ellenzési összefogás pártjainak számára, hiszen 2018-ban jelentős fölénnyel, a szavazatok 63,52 százalékával vitte el a mandátumot a Fidesz jelöltje, V. Németh Zsolt. Bana Tibor akkor még a Jobbik jelöltjeként 26,5 százalékos eredménnyel a második helyen végzett.

Rovatok