Index Vakbarát Hírportál

A kormányfőjelölteket már ismerjük, de kikből állna a kormányzó többség?

2021. szeptember 14., kedd 15:33

Négy nap múlva, szeptember 18-án élesbe fordul az ellenzéki előválasztás. A pártok megnevezték jelöltjeiket, majd szinte folyamatosan visszaléptették egymás javára embereiket. Az Index megpróbál rendet vágni, táblázatokba szedve, rendszerezve mutatjuk az indulók listáját.

Ön még emlékszik arra, hogy ki és mikor hirdette meg a közös ellenzéki indulást a kormánypártok ellenében? Ki találta ki, hogy minden fideszes ellen egyetlen ellenzéki jelöltnek kell indulnia? Nézzünk egy kis történeti áttekintést! 

Az összefogás története

Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni

jelentette ki Gyurcsány Ferenc 2020 első napjaiban. A teljes összefogás története ennél is messzebbre nyúlik, Karácsony Gergely az első előválasztási miniszterelnök-jelölti vita előtt emlékeztetett egyik posztjában:

Hogy ez a vita ma létrejön, nekem már egyfajta győzelem. Tíz éve már annak, hogy először érveltem az ellenzéki pártok teljeskörű összefogása mellett, és évek óta szorgalmazom, hogy ez előválasztás keretében történjen meg.

A konszenzus akkor még messze volt, többek között Jakab Péter is a két lista mellett érvelt, de az egyéni körzetekben az egy az egy elleni felállást ő is támogatta. 2020. augusztus 13-ig kellett várni az első nagy bejelentésre, a pártelnökök már az első találkozójukon kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egyetlen jelöltet állítanak, győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján kívánnak együtt kormányozni.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.

Október elsején az ellenzéki pártok elnökei másodszorra egyeztettek, megerősítették, hogy 2022-ben csak együttműködve győzhetnek, létrehozták a programíró bizottságot, amelyben a pártok szakpolitikai stábjai dolgoznak együtt, és elkezdődött a közös programírás.

November 15-én zajlott a harmadik találkozó, a legfontosabb döntés az volt, hogy legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztásokat követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 egyéni indulóval áll a választók elé az ellenzéki szövetség.

Az utolsó nyitott kérdés a közös lista volt, ennek lezárását a választási törvény 2020 év végi módosítása is befolyásolta. Ennek értelmében az addigi 27 helyett már 71 egyéni választókerületben kell indulnia annak a pártnak, amelyik országos listát kíván állítani.

Karácsony előtt megegyeztek

December 20-án érkezett a bejelentés: az ellenzéki pártelnökök utolsó 2020-as ülésén úgy határoztak, hogy közös listán indulnak 2022-ben. Megszületett a teljes összefogás. 2021-et azzal indította a szövetség, hogy bemutatták az esetleges közös kormányzás hat alapelvét. Február végére publikus volt az előválasztás menetrendje, a következő mérföldkő az április közepén nyilvánosságra hozott etikai kódex.

Az ajánlásgyűjtési időszak augusztus 23-án kezdődött és szeptember 6-án zárult, egyéni országgyűlési képviselők esetén négyszáz, miniszterelnök-jelölteknél húszezer aláírás volt az induláshoz szükséges minimum, utóbbit Pálinkás Józsefnek nem sikerült teljesítenie, így öt kormányfőaspiráns – Karácsony Gergely, Jakab Péter, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András – maradt versenyben.

Az előválasztás viszont nem csak a szavazásról szól, az ajánlásgyűjtést megelőzték az egyeztetések, alkuk és az egymás javára történő visszalépések sora. Szinte napi rendszerességgel érkeztek a bejelentések arról, hogy a pártok saját jelölt helyett ki mögé állnak be, végül tizenegy olyan körzet lett, ahol egyetlen induló van, de ahogy korábban beszámoltunk róla, az előválasztás sehol nem marad el.

Budapesten a 2021. szeptember 14-i állás szerinti arányok: 

Jelöltek és pártok
Előválasztás
DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd Pártok összesen
Saját jelöltek száma/százalékos aránya 12
66,67%
3
16,67%
1
5,56%
11
61,11%
9
50,00%
36
40,00%
Támogatott jelöltek száma/százalékos aránya 6
33,33%
15
83,33%
14
77,78%
7
38,89%
8
44,44%
50
55,56%
Jelölt/támogatott jelölt nélküli választókerületek
száma/százalékos aránya


3
16,67%

1
5,56%
4
4,44%
Választókerületek száma/százalékos aránya 18
100%
18
100%
18
100%
18
100%
18
100%
90
100%

Olyan is előfordult, hogy az ajánlásgyűjtési időszak, sőt egyes esetekben már a helyi előválasztási viták után módosult a mezőny a pártalkuknak köszönhetően, erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

Így és ők indulnak az előválasztáson

Az előválasztás résztvevői abban a rubrikában szerepelnek, amelyik párt/szervezet jelölte őket. Külön jelöltük, hogy az adott rubrikában lévő párt/szervezet melyik más párt/szervezet jelöltjét támogatja. Az üres helyek azt jelentik, hogy az adott párt ott nem indított jelöltet, illetve nem jelentette be azt sem, hogy más párt/szervezet jelöltjét támogatná. Néhány helyen látható, hogy a rubrika ki van húzva, ott konkrétan megtörtént az a bejelentés, hogy nem indítanak jelöltet és nem is támogatnak mást.

Vk. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt Független/
Egyéb párt
Budapest 1. vk. V. kerület LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE Csárdi Antal Gelencsér Ferenc LMP JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE LMP JELÖLTJE   
Budapest 2. vk. XI. kerület Gy. Németh Erzsébet DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE Orosz Anna MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE      
Budapest 3. vk. XII. kerület Komáromi Zoltán MOMENTUM JELÖLTJE DK JELÖLTJE Hajnal Miklós MOMENTUM JELÖLTJE ÚVNP JELÖLTJE Visi Piroska   
Budapest 4. vk. II. kerület Kálmán Olga DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Tordai Bence (P) DK és MSZP–P JELÖLTJE    Szalai Krisztina (Független)
Budapest 5. vk. VII. kerület Oláh Lajos Beleznay Zsuzsanna JOBBIK JELÖLTJE Tompos Márton DK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Budapest 6. vk. VIII. kerület Manhalter Dániel Demeter Márta ------------ C8-Civilek a Józsefvárosért jelöltje Szikra Mozgalom jelöltje C8-Civilek a Józsefvárosért jelöltje C8-Civilek a Józsefvárosért jelöltje Jámbor András (Szikra Mozgalom)
Csordás Anett (C8-Civilek a Józsefvárosért)
Budapest 7. vk. XIII. kerület Keszthelyi Dorottya MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Naszádos Zsófia Hiszékeny Dezső MSZP–P JELÖLTJE      
Budapest 8. vk. XIV. kerület MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE    Hadházy Ákos Tóth Csaba MOMENTUM JELÖLTJE      
Budapest 9. vk. X. kerület Arató Gergely DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Paróczai Anikó Burány Sándor (P) DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE   
Budapest 10. vk. III. kerület MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Szabó Tímea (P) MSZP–P JELÖLTJE      
Budapest 11. vk. IV. kerület Varju László DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE      
Budapest 12. vk. XV. kerület Barkóczi Balázs DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE Palocsai Béla DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE      
Budapest 13. vk.

XVI. kerület Nemes Gábor DK JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Hollai Gábor MMM JELÖLTJE Vajda Zoltán Palotás János


Budapest 14. vk. XVII. kerület JOBBIK JELÖLTJE Szilágyi György JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Lukoczki Károly JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Budapest 15. vk. XVIII. kerület Ferencz István MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Kunhalmi Ágnes MSZP–P JELÖLTJE      
Budapest 16. vk. XX. kerület MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Hiller István    Vidákovics László   
Budapest 17. vk. XXI. kerület MSZP–P JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Szabó Szabolcs Komjáthi Imre MOMENTUM JELÖLTJE      
Budapest 18. vk. XXII. kerület Molnár Gyula MOMENTUM JELÖLTJE    Tóth Endre ----------------- MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE   
Bács-Kiskun 1. vk. Kecskemét Szőkéné Kopping Rita Lejer Zoltán JOBBIK JELÖLTJE DK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Bács-Kiskun 2. vk. Kecskemét MOMENTUM JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Bodrozsán Alexandra Király József MOMENTUM JELÖLTJE      
Bács-Kiskun 3. vk. Kalocsa Magóné Tóth Gyöngyi Kudron Nándor JOBBIK JELÖLTJE DK JELÖLTJE Angeli Gabriella DK JELÖLTJE      
Bács-Kiskun 4. vk. Kiskunfélegyháza    LMP JELÖLTJE Kis-Szeniczey Kálmán LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE    LMP JELÖLTJE   
Bács-Kiskun 5. vk. Kiskunhalas Horváth Roland Károly       Papp Dénes MOMENTUM JELÖLTJE DK JELÖLTJE    Kovács Erika (Független)
Bács-Kiskun 6. vk. Baja László Károly MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Kiss László MOMENTUM JELÖLTJE Preininger Rozália Vass Antal   
Baranya 1. vk. Pécs MOMENTUM JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Nemes Balázs Mellár Tamás (P)
Bodnár Imre (MSZP)
MSZP–P JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE   
Baranya 2. vk. Pécs Szakács László DK JELÖLTJE Keresztes László Lóránt DK JELÖLTJE LMP JELÖLTJE    LMP JELÖLTJE   
Baranya 3. vk.
Mohács MOMENTUM JELÖLTJE Schwarcz-Kiefer Patrik JOBBIK JELÖLTJE Frey Benjámin JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
VK. száma Település DK Jobbik LMP  Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt Független/Egyéb párt
Baranya 4. vk. Szigetvár Szarkándi Lajosné MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE    Koltai Péter Alpár György      
Békés 1. vk. Békéscsaba JOBBIK JELÖLTJE Stummer János JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Miklós Attila JOBBIK JELÖLTJE Kaposi László   
Békés 2. vk.
Békés Kondé Gábor MSZP–P JELÖLTJE       Miskéri László Gajdos Attila      
Békés 3. vk. Gyula Leel-Össy Gábor MOMENTUM JELÖLTJE    Mikóné Hirth Beáta DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE   
Békés 4. vk. Orosháza JOBBIK JELÖLTJE Szabó Ervin JOBBIK JELÖLTJE Sebők Éva (visszaléptették)
MSZP–P JELÖLTJE
Szelényi Zoltán JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Borsod 1. vk. Miskolc JOBBIK JELÖLTJE Szilágyi Szabolcs JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Simon Gábor JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Csabalik Zsuzsanna (Független)
Borsod 2. vk. Miskolc Hegedűs Andrea DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Varga László DK JELÖLTJE      
Borsod 3. vk. Ózd JOBBIK JELÖLTJE Farkas Péter Barnabás JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Kiss Sándor JOBBIK JELÖLTJE      
Borsod 4. vk. Kazincbarcika MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Hornyák Evelin MOMENTUM JELÖLTJE Üveges Gábor MMM JELÖLTJE Koleszár István (Független)
Borsod 5. vk. Sátoraljaújhely MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Berger Zsolt MOMENTUM JELÖLTJE Erdei Sándor Zsolt      
Borsod 6. vk.
Tiszaújváros MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE    MSZP–P JELÖLTJE Jézsó Gábor MSZP–P JELÖLTJE      
Borsod 7.vk. Mezőkövesd Sermer Ádám (MLP)       MSZP–P JELÖLTJE Kormos Anna MSZP–P JELÖLTJE      
Csongrád 1. vk. Szeged Binszki József DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Szabó Sándor MSZP–P JELÖLTJE Törőcsik Károly Konrád   
Csongrád 2. vk.
Szeged JOBBIK JELÖLTJE Tóth Péter JOBBIK JELÖLTJE Mihálik Edvin Máté MOMENTUM JELÖLTJE Tóth Szabolcs Bellányi Balázs   
VK. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt Független/Egyéb párt
Csongárd 3. vk Szentes Független jelölt Független jelölt Független jelölt Borsik Viktor MOMENTUM JELÖLTJE Mészáros Gábor MMM JELÖLTJE Szűcs Ildikó (Független)
Csongrád 4. vk.
Hódmezővásárhely Mucsi Tamás          MMM JELÖLTJE (A Párbeszéd részéről) Márki-Zay Péter MMM JELÖLTJE   
Fejér 1. vk. Székesfehérvár Ráczné Földi Judit
DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Barlabás András (visszaléptették)
MSZP–P JELÖLTJE
Márton Roland         
Fejér 2. vk. Székesfehérvár JOBBIK JELÖLTJE Fazakas Attila JOBBIK JELÖLTJE ÚVNP JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE But Sándor   
Fejér 3. vk.
Bicske Balázs Péter DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE József András DK JELÖLTJE Bogdán János      
Fejér 4. vk.
Dunaújváros JOBBIK JELÖLTJE Kálló Gergely JOBBIK JELÖLTJE Kovács Janka JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Fejér 5. vk.
Sárbogárd Kertész Éva DK JELÖLTJE    Független jelölt DK JELÖLTJE Gottlóz Tibor MMM JELÖLTJE Orosvári Zsolt (Független)
Győr-Moson-Sopron 1. vk. Győr Jancsó Zita DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Rehó Tibor Pollreisz Balázs (visszaléptették)
MOMENTUM JELÖTJE
        
Győr-Moson-Sopron 2 vk.

Győr Gasztonyi László    DK JELÖLTJE    Juhász István Balla Jenő    Németh Eszter (Független)
VK. száma Település DK Jobbik   LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM  Új Világ Néppárt  Független/Egyéb párt 
Győr-Moson-Sopron 3. vk. Csorna MSZP–P JELÖLTJE       Orbán Krisztián Kovácsné Varga Ildikó         
Győr-Moson-Sopron 4. vk. Sopron JOBBIK JELÖLTJE Brenner Koloman JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Jakál Adrienn (P) JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Győr-Moson-Sopron 5. vk.

Mosonmagyaróvár JOBBIK JELÖLTJE Magyar Zoltán JOBBIK JELÖLTJE Balázs Endre JOBBIK JELÖLTJE         
Hajdú-Bihar 1. vk. Debrecen Varga Zoltán ÚVNP JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Szabó Bence Fábián István (P) (visszaléptették)
MOMENTUM JELÖLTJE
   Pálinkás József Illés-Rácz Mariann (Civil Fórum Debrecen)
Hajdú-Bihar 2. vk.
Debrecen Vaszkó Imre MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Mándi László MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE    Fülep Olivér (Civil Fórum Debrecen)
Hajdú-Bihar 3. vk. Debrecen Szörényi Károly Salamon Gergő Dávid JOBBIK JELÖLTJE Kosztin Mihály Szórádi Sándor (P)
MOMENTUM JELÖLTJE    Szabó Zsolt (Civil Fórum Debrecen)
Hajdú-Bihar 4. vk.
Berettyóújfalu Szabó Patrik MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Szántai László Bihary Judit         
Hajdú-Bihar 5. vk.




Hajdúszoboszló MSZP–P JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Kiss László Bangóné Borbély Ildikó MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE   
VK. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt  Független/Egyéb párt
Hajdú-Bihar 6. vk. Hajdúböszörmény Tóth József Független jelölt (Hegedűs Péter) Független jelölt (Hegedűs Péter) Független jelölt (Hegedűs Péter) Független jelölt (Hegedűs Péter) Független jelölt (Hegedűs Péter)    Tömöri Zsolt Sándor (Független), Hegedűs Péter (Független)
Heves 1. vk. Eger Berecz Mátyás DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE Jánosi Zoltán MOMENTUM JELÖLTJE    MOMENTUM JELÖLTJE   
Heves 2. vk. Gyöngyös JOBBIK JELÖLTJE Dudás Róbert JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE    JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Heves 3. vk.
Hatvan MSZP–P JELÖLTJE       Lőcsei Lajos Korózs Lajos MOMENTUM JELÖLTJE Varga Ferenc   
Jász-Nagykun 1. vk.
Szolnok Sziráki Pál DK JELÖLTJE Tóth Áron Kármán Irén MOMENTUM HELÖLTJE DK JELÖLTJE      
Jász-Nagykun 2. vk.

Jászberény Gedei József MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE DK JELÖLTJE Kertész Ottó         
Jász-Nagykun 3. vk. Karcag Turó Vilmos Lukács László György JOBBIK JELÖLTJE Kozma Dániel JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Jász-Nagykun 4. vk. Törökszentmiklós JOBBIK JELÖLTJE Csányi Tamás JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE    JOBBIK JELÖLTJE      
Komárom-Esztergom 1.vk. Tatabánya Konczer Erik DK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Gurmai Zita         
Komárom-Esztergom 2.vk. Esztergom JOBBIK JELÖLTJE Nunkovics Tibor JOBBIK JELÖLTJE       JOBBIK JELÖLTJE      
VK. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt  Független/Egyéb párt
Komárom-Esztergom 3. vk. Komárom JOBBIK JELÖLTJE Szanyi Gábor JOBBIK JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Nemes Andrea JOBBIK JELÖLTJE   
Nógrád 1. vk.
Salgótarján Godó Beatrix DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Horváth Ferenc MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Dömsödi Gábor   
Nógrád 2. vk. Balassagyarmat MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Gyenes Szilárd (Új Kezdet)      
Pest 1. vk. Érd Bősz Anett (MLP) DK JELÖLTJE Tetlák Örs Ollero Marco MOMENTUM JELÖLTJE DK JELÖLTJE LMP JELÖLTJE   
Pest 2. vk. Budakeszi Hegyesi Beáta MOMENTUM JELÖLTJE    Szél Bernadett MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE      
Pest 3. vk. Szentendre JOBBIK JELÖLTJE Pál Gábor JOBBIK JELÖLTJE Buzinkay György MOMENTUM JELÖLTJE Kóder György JOBBIK JELÖLTJE Katona Andrea (Független)
Pest 4. vk. Vác MOMENTUM JELÖLTJE Független jelölt (Inotay Gergely Ábel) Független jelölt (Inotay Gergely Ábel) Juhász Béla Róbert Független jelölt (Inotay Gergely Ábel) Független jelölt (Inotay Gergely Ábel) MOMENTUM JELÖLTJE Inotay Gergely Ábel (Független)
Gyurcsik Ádám (Független)
Pest 5. vk.

Dunakeszi Tonzor Péter MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Dorosz Dávid (P) DK JELÖLTJE Fekete László   
Pest 6. vk.

Gödöllő


ÚVNP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE Hohn Krisztina (Új Kezdet) Varga Zoltán LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE Simon Erika   
Pest 7. vk.
Vecsés Független jelölt Független jelölt Független jelölt Farag Alexandra MOMENTUM JELÖLTJE Független jelölt    Fricsovszky-Tóth Péter (Független)
Pest 8. vk. Szigetszentmiklós Jószai Teodóra MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE


DK JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Nagy János      
Pest 9. vk. Nagykáta LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE Schmuck Erzsébet    LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE   
Pest 10. vk. Monor Magdics Máté MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Gér Mihály (P)         
Pest 11. vk. Dabas Jánosi-Lesi Ágota
DK JELÖLTJE    Andrejka Zombor MOMENTUM JELÖLTJE    MOMENTUM JELÖLTJE   
Pest 12. vk. Cegléd JOBBIK JELÖLTJE Zágráb Nándor JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE László Ferenc JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Sipos Mihály (Független)
Somogy 1. vk.

Kaposvár Varga István MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE Bereczki Dávid DK JELÖLTJE Horváth Ákos Ervin MMM JELÖLTJE   
Somogy 2. vk. Barcs Remes Gábor Ander Balázs JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE DK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Somogy 3. vk. Marcali    Steinmetz Ádám JOBBIK JELÖLTJE    JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Somogy 4. vk. Siófok Kovács Miklós Potocskáné Kőrösi Anita JOBBIK JELÖLTJE    JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Szabolcs 1. vk. Nyíregyháza JOBBIK JELÖLTJE Lengyel Máté JOBBIK JELÖLTJE Csipkés József István Mike András JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Szabolcs 2. vk. Nyíregyháza MSZP–P JELÖLTJE Gyüre Csaba JOBBIK JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Aranyos Gábor Kiss Krisztián MMM JELÖLTJE   
Szabolcs 3. vk.

Kisvárda    Tóth Viktor JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Sárosy Zoltán JOBBIK JELÖLTJE      
Szabolcs 4. vk. Vásárosnamény MMM JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE    MMM JELÖLTJE Bíróné Dienes Csilla Sápi Mónika
     
Szabolcs 5. vk.

Mátészalka MSZP–P JELÖLTJE Földi István JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE Papp Ildikó JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
VK. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt Független/Egyéb párt 
Szabolcs 6. vk. Nyírbátor Czirják Alexandra Bélteki Béla JOBBIK JELÖLTJE Pradlik Milán Tóth Viktor JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Tolna 1. vk. Szekszárd MMM JELÖLTJE MMM JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Harangozó Tamás Bozsolik Róbert MMM JELÖLTJE   
Tolna 2. vk.
Dombóvár Szabó Loránd MOMENTUM JELÖLTJE    Száraz Zoltán MOMENTUM JELÖLTJE DK JELÖLTJE      
Tolna 3. vk. Paks Tóth Attila Szilveszter Bencze János JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE      
Vas 1. vk. Szombathely Czeglédy Csaba
LMP JELÖLTJE Ungár Péter LMP JELÖLTJE LMP JELÖLTJE    Koczka Tibor   
Vas 2. vk. Sárvár Szilágyi Tamás MSZP–P JELÖLTJE MSZP–P JELÖLTJE Bányai-Németh Gábor
Hencz Kornél    Molnár Miklós   
Vas 3. vk.


Körmend MOMENTUM JELÖLTJE       Pleva Dániel Ipkovich György (visszaléptették)
MOMENTUM JELÖLTJE
Bana Tibor (Közösen Vas Megyéért) MOMENTUM JELÖLTJE   
Veszprém 1. vk. Veszprém Csonka Balázs DK JELÖLTJE DK JELÖLTJE    Mesterházy Attila DK JELÖLTJE      
Veszprém 2. vk. Balatonfüred Benedek Szilveszter MOMENTUM JELÖLTJE DK JELÖLTJE Szecsődi Andrea DK JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE      
Veszprém 3. vk.
Tapolca JOBBIK JELÖLTJE Rig Lajos JOBBIK JELÖLTJE       JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   
Veszprém 4. vk.

Pápa MSZP–P JELÖLTJE Süle Zsolt JOBBIK JELÖLTJE Jádi István Grőber Attila MOMENTUM JELÖLTJE      
VK. száma Település DK Jobbik LMP Momentum MSZP–Párbeszéd MMM Új Világ Néppárt  Független/Egyéb párt 
Zala 1. vk. Zalaegerszeg Csidei Irén Benke Richárd Paksy Zoltán Plesz Dóra MOMENTUM JELÖLTJE Föőr Gábor      
Zala 2. vk. Keszthely MSZP–P JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE MOMENTUM JELÖLTJE Elekes István Czuth Zoltán László Molnár Tibor MMM JELÖLTJE   
Zala 3. vk. Nagykanizsa Horváth Jácint Berta Krisztián JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE DK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE JOBBIK JELÖLTJE   

A táblázatban szereplő jelöltek közül ketten, Törőcsik Károly Konrád és Bellányi Balázs nem teljesítették a kellő számú aláírás-mennyiséget. Mindketten szegediek s mindketten az Új Világ Néppárt jelöltjei.

Az előválasztás első fordulóját szeptember 18–26. között rendezik.

A cikk megírásában, a táblázatok adatainak frissítésében Herczeg Sándor politológus, a Szegedi Tudományegyetem politikatudományi mesterszakos hallgatója működött közre.

(Borítókép: Index-grafika)

Rovatok