Index Vakbarát Hírportál

Már Szlovákiában jár a pápa, de Magyarországon korlátozzák a forgalmat miatta

2021. szeptember 14., kedd 06:46

Szeptember 14-én, kedden Ferenc pápa szlovákiai látogatása miatt továbbra is korlátozásokra kell számítani, Budapest után most az ország Szlovákiával határos területein – tájékoztat róla az Útinform

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

korlátozzák a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek forgalmát 8 órától 18 óráig a 3-as főúton, a 191-es kilométernél lévő arnóti körforgalom és a 246-os kilométernél lévő Tornyosnémeti határátkelő között.

Kerülni a Bánréve határállomás vagy a Sátoraljaújhely határátkelő felé lehet.

Az ország északnyugati részében, Győr-Moson-Sopron megyében is korlátozást vezetnek be, így az M15-ös autópályán, Rajkánál a 3,5 tonna össztömeg feletti teherforgalom 6 óra 30 perctől 8 óráig, illetve 19 órától 20 óráig nem léphet át.

Kerülni a komáromi Monostori híd felé lehet.

Másnap, azaz szerdán, szeptember 15-én sem érnek véget a korlátozások: Rajkánál, az M15-ös autópályán 12 óra 30 perctől 13 óra 30 percig tiltják meg a tehergépjárművek közlekedését.

Rovatok