Index Vakbarát Hírportál

Három hónapig látja el a kimenekített afgánokat a magyar állam

2021. szeptember 15., szerda 09:57 | aznap frissítve

Módosította a kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényt. Ennek értelmében azok, akik azért vannak az országban, mert biztonságuk származási országukban a magyar szervezetekkel való együttműködése vagy hozzátartozójának együttműködése miatt került veszélybe, három hónapig kapnak szállást és napi háromszori étkezést a magyar állam költségére − szúrta ki a Telex.

Az Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet kimondja azt is, hogy a kiskorú gyerekeknek, a szoptatós és várandós anyáknak napi ötszöri étkezést biztosítanak.

Az itt tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok ezeken kívül személyes használatra étkező- és tisztálkodási eszközöket vagy ennek megfelelő értékű higiénés hozzájárulást és ruházatot is kapnak.

Egészségügyi ellátás 18 hónapig jár, szintén az állam költségére.

Ezekért cserébe kötelesek a befogadó intézmény rendjét megtartani, a környezetet tisztán tartani, a szükséges orvosi vizsgálatnak és gyógykezelésnek, járványügyi intézkedésnek – beleértve a védőoltásokat is – magukat alávetni, a befogadó intézmény berendezését megóvni, a szándékosan okozott kárt megtéríteni − mondja ki a rendelet.

Rovatok