Index Vakbarát Hírportál

A hajléktalanok kisebb arányban fertőződtek meg koronavírussal, mint az átlag

2021. szeptember 16., csütörtök 14:36

A Menhely Alapítvány készített egy kutatást, amelyből kiderül, hogy a hajléktalanok kisebb arányban fertőződtek meg koronavírussal, mint az átlag. A 168.hu-nak az alapítvány vezetője, Aknai Zoltán azt mondta, a hajléktalanszállókon is ezt tapasztalták. Úgy vélte, mivel kevés kapcsolatot ápolnak a társadalom többi rétegével, és sokan csak egymás között érintkeznek, ezért kicsi a valószínűsége, hogy ők lennének a legveszélyesebb terjesztők.

A hajléktalanok elmondása alapján a szállásnyújtó intézményekben kaphattak vakcinát, külön program nem indult a beoltásukra. Azok, akik az utcán élnek, de bármelyik hajléktalanellátó intézménnyel kapcsolatban állnak, előzetes regisztráció nélkül megkaphatják az oltást. A bentlakók választhattak az oltások közül, és elméletileg a többiek is, csak velük nehezebb volt egyeztetni az emlékeztetőoltás időpontját. A számukra kijelölt egészségügyi központba a Janssen oltóanyagából rendeltek egy nagyobb mennyiséget, amiből egy adag is elég.

Az viszont biztos, hogy amelyik hajléktalan be akarta oltani magát, az meg tudta tenni

– rögzítette Aknai Zoltán.

Rovatok