Index Vakbarát Hírportál

Meghökkentek a volt jobbikosok, hogy Jakab Péter ribilliónak nevezte a 2006-os eseményeket

2021. szeptember 16., csütörtök 11:27

A Jobbik korábbi tagjait megdöbbentette, hogy a párt jelenlegi elnöke, Jakab Péter az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitájában ribilliónak nevezte a 2006-os eseményeket – írja a Magyar Nemzet. Novák Előd, a párt alapítója a lapnak azt mondta, hogy ez a magyar ellenállás megcsúfolása.

Jakab láthatóan arra számít, hogy remélt kormányra kerülésüket az emberek csalódása, utcai tüntetések követik majd, s a jelek szerint a rendőri vezetők cseréjével arra készül, hogy ismét vérbe fojthassák a magunkfajtákat

– vélekedett a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

Gaudi-Nagy Tamás a pártvezetés árulási folyamatának betetőzését látja abban, hogy a Jobbik szövetségbe forrt azokkal, akikkel korábban a legélesebben szemben állt. 

Jakab Péter nyilatkozata mind tartalmában, mind nyelvezetében annak bizonyítéka, hogy teljes mértékben elárulta a 2006. őszi nemzeti ellenállás Gyurcsány-kormány ellenében képviselt törekvéseit

– hangoztatta a politikus, aki 2010 és 2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt.

A lap felidézte, hogy a miniszterelnök-jelölti vitában Jakab Péter azt mondta: kormányváltás esetén a felső vezetésben teljes sorcserét hajtanának végre, beleértve a rendőri vezetőket is.
Arra a kérdésre, hogy kiket ültetnének a helyükbe, a Jobbik sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a jelenlegi rendszer leghűségesebb kiszolgálóival és támaszaival nem kívánnak együtt dolgozni, de az állomány felkészült és tisztességes szakembereinek munkájára számítanak.

Itt nem lesznek a 2006-os események idején tapasztalható rendőri túlkapások, nem lesznek rendbontások, biztonságos és békés lesz az átmenet. Az emberek ugyanis nem kérnek már a ribillióból, nyugodt kormányváltást szeretnének

– erősítette meg Jakab Péter szavait a Jobbik sajtóosztálya.

Rovatok