Gyurcsány-korszak akar visszatérni, és akinek kétsége van, az nézzen rá a fővárosra: Karácsony a kirakatban, Gyurcsány emberei a kasszában – mondta a Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök a Fidesz–KDNP Esztergomba kihelyezett frakcióülésén.
A lap szerda este számolt be róla, hogy megtartotta évadnyitó kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP-frakciószövetség, ez alkalommal Esztergomban, és a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök adott iránymutatást a képviselőknek a következő időszakra.
A Magyar Nemzet forrásai szerint a Fidesz elnöke már kampányüzemmódban van, „és ugyanezt várja el mindenkitől”. Orbán Viktor leszögezte: az ellenfél a régi, ugyanaz, akit 2010-ben egyszer már sikerült legyőzni. Itt nem egy új baloldal készül kormányzásra, hanem a Gyurcsány-korszak akar visszatérni – idézi a cikket az MTI. A Magyar Nemzet cikke szerint a miniszterelnök arra kérte az embereket, ne hagyják magukat megtéveszteni, egyértelmű, ki a baloldal vezére, minden más, amit látunk, csak cirkusz.
Ne felejtsétek el, ők vettek el egyhavi fizetést és egyhavi nyugdíjat, ők emelték duplájára, sőt háromszorosára a rezsit, megszüntették az otthonteremtési támogatásokat, eltörölték a családi adókedvezményt, felemelték az adókat
– mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a brüsszeli csatákra is felkészítette a képviselőket. A miniszterelnök véleménye szerint amit Brüsszel tényleg komolyan gondol és erőltet a bevándorlásról és az LMBTQ-propagandáról, az a fásult Nyugat-Európában már a mindennapok valósága, de innen, Közép-Európából nézve az emberek számára egyszerre groteszk, félelmetes és visszatetsző – olvasható a lapban. Orbán Viktor szerint
az utolsó órában vagyunk, és a helyzet veszélyes: veszélyes a gyerekeinkre és az unokáinkra, veszélyes a jövőnkre. Most van az utolsó pillanat, amikor ezt a csapdát még elkerülhetjük, amikor megvédhetjük gyermekeinket.
A Magyar Nemzet információi szerint a miniszterelnök mindenkitől azt kérte, legyenek őszinték és egyenesek a magyar emberekkel, mondják el nekik, hogy ez a rengeteg támadás Magyarország ellen azért van, mert a bevándorlás után Magyarország nemet mert mondani az LMBTQ-propagandára is.
A beszámolóból az is kiderült, Orbán Viktor kitért a járványügyi helyzetre is, azt hangoztatva, hogy „az oltás működik, Magyarország működik”.
A Fidesz elnöke azt is leszögezte, hogy Európában Magyarországon tették először lehetővé a harmadik oltást, és ez a leghatékonyabb fegyver a vírus ellen, majd kiemelte: a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és közülük is jóval kevesebben szorulnak kórházi kezelésre. A cikk azt írta: van elegendő oltóanyag, bárkit be tudnak oltani két héten belül, aki pedig nem oltatja be magát, vállalja a kockázatot is, hiszen a vírus százszor nagyobb eséllyel támadja meg az oltatlanokat, mint a beoltottakat.
A miniszterelnök Facebook-oldalára szerda este posztolt Esztergomból, mint írta, indul a frakcióülés.
A kormányfő bejegyzését kommentálta Ujhelyi István is. A szocialista európai parlamenti képviselő ezt írta a poszthoz:
Megbeszélik, hogy mit tudnak még hazavinni a közvagyonból? Sok kockás füzetet már ne írjanak tele, nem érdemes.
A frakcióülésen Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter is bejegyzést tett közzé közösségi oldalán.
Két képviselőtársammal, akik hosszú hónapokat töltöttek lélegeztetőgépen, majd felépültek a Covidból. Isten hozott ismét közöttünk, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Aradszki András országgyűlési képviselő! Frakcióülés Esztergomban
– írta a miniszter.
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté is posztolt: a frakcióülésen készült fotójához csupán annyit írt:
Készüljetek!
A frakcióvezető tegnap a Magyar Nemzetnek elmondta, meglátása szerint sokakat nyugtalanít Gyurcsány Ferenc újbóli hatalomra kerülésének lehetősége. Kocsis Máté elmondta, hogy a DK elnökének vezetésével olyanok akarnak ismét hatalomra kerülni,
akik egyszer már tönkretették és szétrabolták az országot.
A nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a lap kérdésére elárulta, hogy a kihelyezett frakcióülésen a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos bírálatokról és az esetleges szankciókról, valamint az afgán helyzettel összefüggésben a növekvő migrációs nyomásról, határvédelemről, továbbá az ország biztonsági kérdéseiről is szó lesz.
(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)