Index Vakbarát Hírportál

Videón, ahogy a hátukon fekve készültek a halálra az amurok a Velencei-tóban

2021. szeptember 18., szombat 10:01 | aznap frissítve

Furcsa jelenségnek volt szemtanúja Kürti Gábor a Velencei-tónál. Már alapvetően azt is furcsálta a tavat kajakkal bejáró horgász, hogy a víz túlságosan tiszta, pedig egy egészséges tónál zavaros. A Gárdonnyal szembeni szigetecske mellett „hulla vizek” vannak, élőlénnyel egyáltalán nem találkozott, viszont több tucat madártetemet fedezett fel. 

A másik ami furcsa volt, hogy több amur a hátára fordulva úszott a vizen, egyelőre nem világos, hogy milyen megfontolásból. 

„Az amurok szépek voltak nagyon, 8-10 kilósak lehettek. Az egyik sem pipált azonban, hanem a hátukra fordulva úsztak vagy a felszínen kilógva rángatóztak. Az egyiknek szeme opálos volt, vagy mintha vak lett volna. Azt is elképzelhető, hogy beverte a kőbe. Próbáltam evezőlapáttal a nyílt víz felé terelni, de visszatért a sziklákhoz” – részletezte a Pecaverzumnak a kamerával is rögzített látottakat Kürti Gábor.

A horgászlap azt sugallja, hogy az amur agonizált a hátán, mintha meghalni készült volna. 

Gábor azért azt is hozzátette, hogy nagy volt a kontraszt egyes területek között. „Voltak két focipályányi területek, ahol meg lehetett látni életet, de ahol az amurok voltak, ott síri csend honolt” – mondta.

A Velencei-tavon az idén lesújtóan alacsony vízállást, 74 centimétert mértek, az illetékes hatóságok ezért a vízutánpótlásról döntöttek, a töltelék életnedűt a Zámolyi-víztározó lehalászásával és leengedésével kezdik majd várhatóan még ebben a hónapban.

Rovatok