Index Vakbarát Hírportál

Áder János és Ferenc pápa végre divatos dolgokról beszélgettek

2021. szeptember 19., vasárnap 15:26

Ez volt az ötödik alkalom, hogy Áder János találkozott a szentatyával, és a harmadik olyan találkozó, ahol hosszabb tárgyalást tudtak folytatni, erről a köztársasági elnök beszélt a Kossuth rádió reggeli műsorában vasárnap. Áder János elmondta, hogy a beszélgetésen a klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került.

A köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában találkozott Ferenc pápával múlt vasárnap. A beszélgetésen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. Az egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett a magyar fővárosba.

Áder János az interjúban elmondat, hogy 2013-ban találkoztak először, és már akkor is a teremtett világ védelméről beszélgettek, amikor ez a téma „még nem volt divatos”. Akkor Ferenc pápa azt mondta, hogy egy pápai enciklikát készül kiadni a témában, ami két évvel később megjelent, magyarul is elérhető.

A köztársasági elnök elmondása szerint tájékoztatta a szentatyát arról, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el és milyen vállalásokat tett a környezetvédelem területén. Példaként említette, hogy a Magyarországról kilépő folyók tisztább állapotban hagyják el az ország területét, mint ahogy beléptek hozzánk, és hogy az elmúlt száz évben a magyarországi erdőterületek kétszeresükre nőttek.

Áder János arról is tájékoztatta Ferenc pápát, hogy Magyarország törvénybe foglalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, 2030-ra pedig a magyarországi áramterelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

A beszélgetésen a családok védelmében tett intézkedésekről is adott rövid összefoglalót Ferenc pápának a köztársasági elnök, melyre három példát is említett: a gyermekek után járó adókedvezményt, a fiatal házasok otthonteremtési támogatását, valamint nagycsaládosoknak adott különböző kedvezményeket. Az államfő elmondta, hogy

a családok védelmében az egyházi intézmények jelentős szerepet vállalnak, jelenlétük az egészségügyi, szociális ellátásban vagy az oktatásban megkerülhetetlen.

A Ferenc pápának átnyújtott személyes ajándékokról az államfő elmondta, egy 1958-as évjáratú Tokaji Aszút, egy Wisinger Móric ötvösművész által készített díszes keresztet, valamint a XX. századi magyar hősöket bemutató, most megjelent angol nyelvű kötetet adott ajándékként a szentatyának.

Rovatok