Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó félmillió forintot az átlagfizetés Magyarországon − írja az MTI a Világgazdaság hétfői számára hivatkozva. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint már idén is megközelíthetik a félmilliós szintet a hazai keresetek, a november−decemberi időszakban
esedékes béren kívül juttatásokkal együtt az átlagfizetések az év végén átmenetileg bruttó 490 ezer forint körül alakulhatnak.
A nem rendszeres kereseti elemek az évnek ebben a szakaszában általában erőteljesen megdobják a fizetéseket. Tavaly decemberben is így történt, akkor 449 ezer forintig emelkedtek, ami több mint 40 ezer forinttal volt magasabb az éves átlagnál. Júniusban 436 ezer forint volt a nemzetgazdasági átlag.
A statisztikai hivatal adatai szerint több nemzetgazdasági ágban, mint a pénzügyi szolgáltatások területén, az IT-szektorban vagy a villamosenergia-iparban, már tavaly is félmillió forint feletti fizetésekkel lehetett találkozni.
Idén a legjobban fizetett területek közé felzárkózhat az egészségügy is az év elején indított bérfejlesztési programnak köszönhetően. Az autóiparban eközben már egymillió forint körül is keresnek a mérnökök.
Ugyanakkor országosan továbbra is óriási különbségek vannak a fizetésekben: a fővárosban tavaly kétszer annyit lehetett keresni, mint az egyik legszegényebbnek számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.