Index Vakbarát Hírportál

Eső, szél és hideg: ez vár ránk a következő órákban

2021. szeptember 20., hétfő 06:21

A nap első felében jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten lesznek olyan területek, ahol kevésbé lehet majd felhőre számítani. A nap folyamán majd csak késő délutántól kezd felszakadozni a felhőzet, többfelé esőre és záporokra kell számítanunk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint délelőtt a Sopron−Békéscsaba vonaltól délre többfelé várható eső, zápor, ahol délutánra fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és a csapadék egyre inkább Magyarország keleti, délkeleti tájaira helyeződik át. A szél megélénkül, sokfelé pedig erősebb széllökésekre is számíthatunk. Nappal a legmelegebb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Estére az ország északkeleti harmadában, valamint a nyugati megyékben több felhő maradhat, a köztes területeken derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem várható. Hajnalban néhol pára- és ködfoltok előfordulhatnak. Késő estére általában 8 és 14 fok közé hűl le a levegő, a hajnali órákban pedig ennél is hidegebb lesz, a hőmérő higanyszála 5 és 11 fok közötti értékeket mutat majd. A hidegre érzékeny területeken akár ennél is hűvösebb, 2 és 4 fok közötti maximumok a valószínűek.

A meteorológusok hétfő reggel nem adtak ki figyelmeztető előrejelzést, ami azt jelenti, hogy nem várható veszélyes időjárási jelenség az elkövetkező 24 órában. A szöveges figyelmeztetőben azonban azt írják, hogy a délnyugati megyékben a 24 órás csapadékmennyiség délutánig néhol meghaladhatja a 20 mm-t, emellett arrafelé megdörrenhet az ég is.

Rovatok