Index Vakbarát Hírportál

Nem kaptak fizetést, kapával és lapáttal támadtak a főnökre

2021. szeptember 21., kedd 17:55

Bérüket követelve fejszével és vaslapáttal támadt két férfi a munkaadójára – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség beszámol róla, hogy két kiskunhalasi férfi 2020. július 24-én, délelőtt, a munkaadójuk tanyáján dolgozott, ahonnan a főnökük a déli órákban hazaszállította őket. A munkások a szerintük jogos fizetésüket kérték, a munkaadó arra hivatkozva nem fizetett nekik, hogy még nem végezték el a megbeszélt munkát. Emiatt előbb szóváltás alakult ki közöttük, majd elkezdték szidalmazni az autóban ülő munkaadójukat, végül 

az egyikük a furgonból kivett egy vaslapátot és azzal kitörte a jármű bal első ablakát, Eközben a másik melós egy fejszét vett magához, és azzal fenyegetően hadonászott.

A főnöküket azzal fenyegették, hogy ha nem kapják meg a pénzüket szétverik a kocsit. A rémült férfi kitartott amellett, hogy csak a munka elvégzését követően fizet és ijedtében a gázba taposott és elhajtott a helyszínről. Még aznap az esti órákban önként kifizette a ledolgozott munka után járó bért a vádlottaknak.

Az eset után néhány hónappal 

az egyik támadó, aki büntetett előéletű megjelent volt munkaadója ingatlanában, és a lakatot lefeszítve a raktárépületből több mint 200 ezer forint értékben szerszámgépeket vitt el.

Ezekből néhányat átadott ismerősének, az ügy harmadik vádlottjának, aki tudva bűnös eredetükről, jutalék fejében töredék összegért pénzzé tette azokat.

A támadóknak önbíráskodás miatt, kell felelniük a Kiskunhalasi Járásbíróság előtt. 

Rovatok