Index Vakbarát Hírportál

Kirámolták az optikát, hétmilliós zsákmánnyal távoztak

2021. szeptember 21., kedd 07:36

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Iopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik a gyanú szerint szeptember 12. és 13. között betörtek egy optikai üzletbe Budapest IX. kerületében.

Az egyik betörő korábban ellopta az üzlethez tartozó kulcsot és a bejáratot védő rács távirányítóját, így társával rongálás nélkül tudtak behatolni a kereskedésbe. Egy laptopot, egy táblagépet, két dioptriamérő készüléket, egy kávéfőzőt, aprópénzt és több mint 200 szemüvegkeretet tulajdonítottak el legalább hétmillió forint értékben  közölte a rendőrség.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetőiként a 30 éves, budapesti B. Tamást, valamint a szintén 30 éves, budapesti W. Árpádot azonosították, akiket szeptember 15-én elfogtak.

A párost előállították, a nyomozók jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vették őket, és letartóztatásba kerültek.

Rovatok