Egy mentőautó és egy személygépkocsi ütközött össze a 61-es út Tolna megyei szakaszán szerda délben, Nagykónyi térségében – olvasható a rendőrség honlapján. A mentőszolgálat jelentése szerint két sérültje is van a balesetnek.
A rendőrség tájékoztatása szerint az út 67-es kilométerénél a személygépkocsi egy kanyarban átsodródott a bal oldali sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő mentőautóval, amely az oldalára borult az ütközés következtében.
Győrfi Pál, az Országos mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek arról beszélt, hogy a személyautó utasait, egy nőt és egy 13 éves lányt kórházba szállították, a mentőkocsi kétfős személyzetét pedig vizsgálják.
A rendőrség később azt közölte, hogy a forgalom azóta zavartalan, és a helyszínelés is befejeződött a környéken.