Index Vakbarát Hírportál

Tizenhárom éve ugyanazt a bért kapják a pedagógiai asszisztensek, de egyre több a feladatuk

2021. szeptember 22., szerda 10:15

2008 óta változatlanul szakmunkás minimálbért kapnak a pedagógiai asszisztensek, miközben egyre több feladat hárul rájuk a közoktatásban tapasztalható pedagógushiány miatt.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nemrég közzétette az egyik pedagógiai asszisztens posztját, amely eredetileg a Facebookon jelent meg.

Pedagógiai asszisztens vagyok, napi nyolc órában én pótolom a kormány szerint »nem hiányzó« pedagógusokat. Mindezért a munkáért több mint tíz éve ugyanazt a bért kapom, ez a szakmunkás minimálbér, jelenleg nettó 150 ezer forint

– írta az illető.

Mindeközben gyakran a pedagógiai asszisztensek tartják meg a hiányzó pedagógusok óráit is, segítenek az iskolai adminisztrációban, ebédeltetik az osztályokat, és egyre több ügyeletet is kell vállalniuk – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az Eduline-nak. 

A pandémia korábbi hulláma idején, decemberben–januárban olyanról is hallottunk, hogy még az iskola takarítónőjét is beküldték a gyerekekre vigyázni, annyira kevés volt a tanár

– tette hozzá.

Az eredeti, a kilencvenes években kialakult elképzelés szerint a pedagógiai asszisztensek feladata az lett volna, hogy a lemaradó, problémákkal küzdő tanulóknak segítsenek abban, hogy haladjanak tanulmányaikkal. A gyakorlatban azonban pont erre nem jut idejük, különösen úgy, hogy

átlagosan minden kétszáz gyermekre jut egy pedagógiai asszisztens.

Mindeközben Finnországban minden harmadik diákra jut belőlük egy – mondta Totyik Tamás, aki szerint többek közt ez magyarázza a finn oktatás közismert fejlettségét. A szakértő azt is hangsúlyozta, hogy nem kizárólag az Orbán-kormány felelős a kialakult helyzetért. „A Magyar Bálint minisztersége idején indult integrációs folyamat azért volt kudarcra ítélve, mert nem adtak a pedagógusok mellé fejlesztőpedagógust, pszichológust, gyógypedagógust és legfőképpen megfelelő számú pedagógiai asszisztenst. Egymás mellé ültették a különböző hátterű gyerekeket, aztán rácsukták a pedagógusra az osztályterem ajtaját” – fejtette ki. 

A kormány a közeljövőben a pedagógiai technikumokon szeretne újabb szakembereket képezni. Kérdéses viszont, hogy a bruttó 150 ezres órabér mellett hány embert találnak majd, aki jelentkezne a képzésre. A jelenleg tapasztalható hiányt az is híven példázza, hogy a Közigállás oldalán még most, a tanévkezdés után is rengeteg állás van meghirdetve a szakterületen, és sok helyen már a pedagógiai asszisztensi végzettséget sem várják el, hanem egy érettségivel is beérik. 

Rovatok