Index Vakbarát Hírportál

Péterfalvi Attila még hetekig dolgozik a Pegasus-ügyön

2021. szeptember 23., csütörtök 11:21

A hvg.hu megkérdezte Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, hogy mikor lehet eredménye a Pegasus-botrány vizsgálatának. Az adatvédelmi biztos azt válaszolta,

a vizsgálat folyamatban van, és még legalább másfél hónapig el fog tartani.

Vagyis leghamarabb november első hetében lehet meg az eredmény. Péterfalvi azt is jelezte, hogy az ügy jelentős része minősített adat, utalva arra, hogy az elemzés nyilvánosságnak szánt része sem fog világrengető újdonságokat tartalmazni.

Júliusban a Direkt36 portál írta meg, hogy egy nemzetközi oknyomozó csapattal közösen kiderítették, hogy szerte a világban, így Magyarországon is évek óta használják az izraeli NSO vállalat kémprogramját, a Pegasust. Itthon a többi között a

A kormány minősített adatokra hivatkozva szinte semmilyen információt nem adott ki a megfigyelésről, és a kormánytagok rendre elzárkóznak attól, hogy nyilatkozzanak a botrányról. Legutóbb Varga Judit igazságügyi miniszter fakadt ki a Facebookon, hogy miért egy áldozatsegítésről szóló előadása után rohanják meg a Pegasus-üggyel a „Soros-szervezetekkel kokettáló médiumok”, mint az RTL Klub.

Rovatok