Index Vakbarát Hírportál

Kivonták a traktorát a forgalomból, megoldotta máshogyan

2021. szeptember 23., csütörtök 12:18

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy helyi lakossal szemben folytatott eljárást egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – írja a rendőrség.

A nyomozás részletei szerint a gyanúsított egy lassú járművel közlekedett Hajdúböszörmény, Dózsa György körúton még 2021. július 28-án 9 óra körül, amikor az egyenruhások megállították. 

Az ellenőrzéskor a rendőrség munkatársainak egyből feltűnt, hogy a traktorra két, egymástól különböző hatósági jelzés van felszerelve. Később kiderült, az első egy külföldi járműhöz, míg a hátsó egy motorhoz tartozik. 

Az igazoltatás alkalmával a rendőrök megállapították azt is, hogy a mezőgazdasági vontatót még 2019 szeptemberében kivonták a forgalomból. 

A 42 éves férfit később előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, és beismerő vallomást tett, ahol elmondta: 

még évekkel korábban találta a két rendszámot, a járműre pedig azért tette fel, mert „így a traktor jobban nézett ki a szemnek”. 

Rovatok