Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megszólal Orbán Viktor

2021. szeptember 24., péntek 07:13

Orbán Viktor hamarosan megszólal a Kossuth rádióban, a miniszterelnök a koronavírus-járvány negyedik hullámáról és a demográfiai csúcsról beszél megszokott péntek reggeli rádióinterjújában a műsor beharangozója szerint.

Mint megírtuk, tegnap, azaz szeptember 23-án elkezdődött a negyedik demográfiai konferencia a Várkert Bazárban. A beszámoló szerint a kormány gigakonferenciáján honvédő hangulat uralkodott. A baloldali eszméktől, a zöldpolitikától is meg kell menteni a család intézményét, miközben a nyugati világ népesedési válságát továbbra is migrációval orvosolná a fősodor. A jobbos ideológiai kiállásokon kívül voltak érdekességek: Orbán Viktor elmondta, hogy 2010 óta negyven százalékkal csökkent Magyarországon az abortuszok száma, Donald Trump egykori jobbkeze, Mike Pence pedig Kína-ellenes koalíciót építgetett Budapesten.

A rádió műsorvezetője péntek reggel, a miniszterelnöki interjú előtt elmondta: Orbán Viktor a járványügyi helyzetről is beszélni fog. A csütörtöki adatok szerint aznapra 14 192 mintavételből 526 új fertőzöttet azonosítottak, meghalt két beteg. 

Egy nappal korábban, szerdára 501 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt két beteg. Kórházban 406 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 46-an voltak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 865 865 volt, közülük 5 591 911 fő már minkét oltást felvette, a harmadik oltás lehetőségével 646 ezren éltek.

Rovatok