Index Vakbarát Hírportál

Délután fél 2-ig lehet szülni a Mátészalkai Kórházban, a kismamák háborognak

2021. szeptember 25., szombat 07:13

Számos személyes élménybeszámoló és több kórházi dolgozó is megerősítette, hogy a Mátészalkai Kórházban 13 óra 30 perc után nem fogadnak szülés előtt álló nőket.

A település ügyeivel foglalkozó Facebook-oldalhoz, a MátészalkaLeakshez sok panasz érkezett. „A levelek többségéből világosan látszik, és ezt egészségügyi dolgozók is alátámasztották, hogy a Mátészalkai Kórházban ügyeleti időben, 13 óra 30 perc után nem lehet szülni. Az okokról kérdeztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnökét, de ez idáig még válasz nem érkezett” – írják a Facebook-bejegyzésben, ahol beszámolnak 

egy kismamáról is, aki a 40. hétben járt már, azonban az ügyeletes orvos továbbküldte őt az 52 kilométerre lévő nyíregyházi intézménybe, ráadásul az utat személygépkocsival kellett megtennie.

Egy másik esetben egy olyan kismamáról adnak hírt, aki 2021. szeptember 18-ra volt kiírva, ám már 2021. szeptember 12-én hajnalban elkezdett szivárogni a magzatvíz, ezért a férje mentőt hívott, majd a mentő érkezésekor kiderült, hogy a mentős tanácstalan volt abban, hogy hova szállítsa a szülő nőt.

A MátészalkaLeaks igyekezett kideríteni, hogy miért nem lehet a városban szülni délután fél 2 után, azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnökétől válasz nem érkezett kérdéseikre. 

A kismamák szerint a személyzet hiánya állhat az esetek hátterében, míg a MátészalkaLeaks arra gyanakodott, hogy az érdekes helyzetet esetleg a megemelkedő mentős kivonulások eredményezik, és emiatt fordulhat elő, hogy a szülő nőket Fehérgyarmatra, illetve Nyíregyházára kell szállítani. Azonban a MátészalkaLeaks információi szerint a mentők kapacitása az elmúlt hónapokban nem változott a Mátészalkai Mentőállomáson, tehát kapacitás nem lett hozzárendelve a kórház által meghozott intézkedéshez. 

Rovatok