Index Vakbarát Hírportál

Költségvetési csalás miatt nyomoznak Békésben egy katolikus középiskola ellen

2021. szeptember 28., kedd 06:57

Költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás a Nemzeti Adó– és Vámhivatalnál, amiben a gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskola az érintett. A Telex több forrásból is úgy értesült, hogy az intézménnyel kapcsolatos gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt már évekkel ezelőtt megindult az eljárás. 

A lap úgy tudja, hogy az eljárás alkalmával már több jelenlegi vagy korábbi dolgozót meghallgattak tanúként, de gyanúsított még nincs. Érdeklődésükre a Békés megyei nyomozó hatóság csupán annyit közölt: 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Megyei Osztálya folytat nyomozást a Göndöcs Benedek-középiskolát érintően költségvetési csalás gyanúja miatt egy 2019 májusában kelt feljelentés alapján. A nyomozás jelenleg felderítési szakban van ismeretlen tettes ellen, azaz gyanúsított felelősségre vonására nem került sor.

Az eljárás további részleteiről nem adtak tájékoztatást a nyomozás érdekeire való tekintettel, ahogy sem az iskola jelenlegi, sem a korábbi vezetője, sem pedig az intézmény fenntartója nem akart nyilatkozni a részletekről. 

Rovatok