Index Vakbarát Hírportál

Ma még élvezhetjük a napsütést, de szerdára már esernyő kell

2021. szeptember 28., kedd 15:58

Kedd délután és éjjel általában kissé és közepesen felhős, szerda napközben már erősen felhős vagy borult lesz az ég – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-nek eljuttatott közleményében.

Az előrejelzés szerint szerda délelőttig helyenként, később a Dunántúlon már több helyen várható eső, zápor, a nyugati megyékben egy-egy zivatar is lehet. Hajnalra a kevésbé felhős tájakon párássá válik a levegő, ködfoltok is kialakulnak. Az északias szél déliesre fordul, és időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de északkeleten helyenként ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 17 és 23 fok között valószínű.

Mint megírtuk, az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatarok kialakulása miatt öt megyére a kedd hajnali tájékoztatás szerint, délután azonban már csak szöveges figyelmeztetés volt érvényben. Eszerint kedden késő délutánig a záporok mellett délkeleten esetleg még zivatar is előfordulhat.

Estétől, illetve szerdára virradó éjszaka Dunántúlon és az Alföld déli részén helyenként sűrű köd képződhet, majd délelőtt fokozatosan javulnak a látási viszonyok.

Szerda délután nyugaton, este, késő este általában a Dunántúlon kissé labilizálódik a légkör. Az eső, zápor mellett egy-egy zivatar főként az Alpokalján és délnyugaton alakulhat ki. Erre a napra hat megyére adtak ki figyelmeztetést. Mint írják, ezeken a területeken zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Gyenge hidegfronti tünetek

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint kedden nem lesz front felettünk, de még gyenge hidegfronti tünetek jelentkezhetnek. Emiatt fejfájás, vérnyomás-ingadozás, ízületi- és görcsös panaszok előfordulhatnak. A felhősebb időben bágyadtság, tompaság jelentkezhet, alacsony lehet a hő- és komfortérzetünk.

Reggel a hűvösebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok, valamint nő a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet. A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.

Napközben többfelé kisüthet a nap, ami javíthatja a hangulatunkat, közérzetünket. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt – tanácsolják.

Rovatok