Index Vakbarát Hírportál

Frekvencia nélkül marad a Klubrádió

2021. szeptember 28., kedd 21:41

A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét, amely szerint a Klubrádió hibás pályázatot nyújtott be, és a vállalat saját tőkéje negatívba fordult, így nem is vehetett volna részt a pályázaton – írja a Média1. A Kúria most körülbelül 700 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Klubrádiót.

Az ítélet indoklása szerint 

a Kúria szerint a felperes maga sem vitatta, hogy ténybeli hiányosságokat vétett pályázatában, márpedig a médiatörvény és a jog nem biztosít lehetőséget arra, hogy érvénytelenség esetén nem jogi szempontokat mérlegeljenek, vagyis ha valaki hibás, ellentmondásos pályázatot nyújt be, illetve negatív saját tőkével rendelkezik, akkor ennek ellenére a pályázati ajánlatát érvényesnek fogadják el.

Arató András, a Klubrádió elnöke és többségi tulajdonosa közölte, hogy az Alkotmánybírósághoz, és ha kell, a strasbourgi nemzetközi bírósághoz is elmennek.

A Kúria mostani ítéletének jogerőssé válását követően megnyílik a tér arra, hogy az NMHH Médiatanács új pályázatot írjon ki a 92,9 MHz-es frekvenciára, melyet október végéig a Spirit FM használ ideiglenes jogosultsággal.

Tavaly szeptember 11-én közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy „ismételt jogsértés” miatt nem újítják meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét. Végül a rádió február 14-én, vasárnap éjfél előtt egy perccel fejezte be az analóg sugárzást, azóta csak az interneten érhető el.

Rovatok