Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik volt elnöke félőrült zsarnoknak nevezte Jakab Pétert

2021. szeptember 30., csütörtök 11:54

Keményen beleszállt Jakab Péter Jobbik-elnökbe hivatali elődje, Sneider Tamás. A jelenleg a Polgári Válaszban politizáló országgyűlési képviselő a Jobbik előválasztási teljesítményének apropóján közösségi oldalán fejtette ki nem túl hízelgő véleményét.

A politikus felidézte, hogy két hónappal ezelőtt sokan támadták, amiért az ajánlásgyűjtés alatt tanúsított gyenge teljesítményből levonta azt a következtetést, hogy az előválasztáson sem lesz ez másképp. Mint fogalmazott, „akinek egy csöppnyi ismerete van a pártok működésével kapcsolatban”, az tudja, hogy az ajánlásgyűjtés a választási eredményt is előrevetíti. 

Igazán megérte feladni az elveit az új Jobbiknak a Momentummal együtt. Az árulás bére kevesebb lesz, mint Júdásnak a harminc ezüstpénz. Oda a mozgalom, oda a párt. Listás hely nemhogy huszonöt, de egy-kettő is nehezen jut nekik

– írja közösségi oldalán Sneider Tamás. Hozzátette, „ezt érdemlik azok, akik nem hajlandóak megdolgozni az eredményért, akik meghunyászkodva behódolnak egy valódi zsarnoknak, félőrültnek”.

Sneider Tamás emlékeztetett a Jobbikban történt elbocsátási, illetve kilépési hullámra, emellett szemrehányást tett Jakab Péternek azért is, amiért szerinte rá se hederített a párt szervezeteire, alkalmatlan embereket vett fel, ugyanakkor „ritka erős testőrséget” szervezett magának. Hozzátette, utólag sajnálja, hogy a 2019. évi önkormányzati választások után nem akart tovább elnök maradni a pártban. Az előválasztás eredménye alapján azonban fenntartotta, hogy Magyarországon van „egy erős jobbközép konzervatív réteg, amely természetesen nem a Gyurcsány családban látja a nemzetünk felemelkedésének zálogát”.

Miközben a Jobbik utolsó óráit éli, a Polgári Válasz sorban alakítja szervezeteit. Az elmúlt több mint harminc év alatt már háromszor kellett a nulláról felépíteni egy nemzeti szervezetet, háromszor küzdöttem végig ennek nehézségeit. Hiszem, hogy lehet más utat is járni, mint a mostani fő ellenzéki irányvonal, és hiszem, hogy jobbat tudunk adni Magyarországnak!

– összegzett a Jobbik volt elnöke.

Az előválasztás alakulását folyamatosan nyomon követjük az Indexen, katt ide.

Rovatok