Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a rendelet, meghosszabbították Magyarországon a veszélyhelyzetet

2021. szeptember 30., csütörtök 08:26

Megjelent a Magyar Közlönyben, és már életbe is lépett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet. Így a jelenlegi állás szerint december 31-ig marad érvényben a rendelet. 

A kormány a múlt héten tett javaslatot az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozóan, arra hivatkozva, hogy csak így lehet hatékony és gyors válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre. Jelezték ugyanakkor, hogy a veszélyhelyzet akár az év vége előtt is megszűnhet, ha azt a járványhelyzet lehetővé teszi.

A honatyák aztán meg is szavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, így születhetett most meg a rendelet, amelyet szerdán ki is hirdettek, és a következő napon, csütörtökön életbe is lépett.

Az Országgyűlés még 2020 őszén, a járvány második hulláma idején szavazta meg a 2020. évi CIX. törvényt, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló beadványt. Ezt követően először februárban, aztán májusban újra meghosszabbították a veszélyhelyzetet – utóbbi esetben a parlament őszi ülésszakának kezdete utáni 15. napig.

Rovatok