Index Vakbarát Hírportál

A politikusok elleni gyilkosságokra készülő magyar csoport újabb tagjai bilincsben

2021. október 1., péntek 10:24

Újabb gyanúsítások az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomoz élet és állam elleni bűncselekmények miatt. A vádhatóság szerint a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, tagságukat közéleti szereplők megölésére hívták fel.

A nyomozó ügyészség indítványára a csoport két vezetőjét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, olvasható az ugyeszseg.hu portálon. A csoport szervezettségére utal, hogy a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt, és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

Az ügyészség tájékoztatása szerint egy férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy radikális nézeteket valló társaival szeretne csatlakozni. Ez a gyanúsított kifejtette azt a nézetét is, miszerint „tiltakozni kell, és el kell menni a fejüket levágni […] meg kell haljanak, nincs más!” Az ügyészség elrendelte őrizetét, s indítványozta előzetes letartóztatását. Az ügyészség szerint a csoport vezetői által vázolt emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.

Rovatok