Index Vakbarát Hírportál

Újraszámlálás és panaszok az előválasztás első fordulója után

2021. október 5., kedd 16:04

A héten derülhet ki, hány választókerületben nyújtottak be kifogást az előválasztás első fordulójának eredményeivel kapcsolatban. Az Országos Előválasztási Bizottság bírálja el ezeket a panaszokat, illetve dönthet a szavazatok újraszámlálásáról.

„A hivatalos eredményekkel szemben október 4-én 21 óráig lehetett kifogást benyújtani, melyeket az OEVB a héten elbírál. Amennyiben szükségesnek és indokoltnak látja, akkor elrendeli a szavazatok újraszámlálását, melyre még ezen a héten sor kerül” – közölte kedd délelőtt az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán az Országos Előválasztási Bizottság.

Hétfőn az Index több kérdéssel is írásban kereste meg az Országos Előválasztási Bizottságot. Többek között azt kérdeztük, hány és melyik választókerületben volt fellebbezés az eredmény ellen.

Az Indexen is megírtuk, hogy ha az első két jelölt között kevesebb a különbség, mint két százalék, az Országos Előválasztási Bizottság automatikusan újraszámoltatja a szavazatokat. Korábban két választókerületről írtunk:

Van azonban egy harmadik választókerület is, ahol a különbség két százalék alatt van.

Az előválasztás Facebook-oldaláról az is kiderült, hogy összesen 33 316 érvénytelen szavazat volt az előválasztáson, amelyen összesen 633 813-an vettek részt. Az Országos Előválasztási Bizottságtól megkérdeztük, mi az érvénytelen szavazatok magas számának oka, van-e hozzá köze a sok bírálatot kapott QR-kódos azonosításnak.

Az írták: az előválasztáson érvénytelennek számítanak a hitelesített szavazólapon leadott érdemileg érvénytelen szavazatok (azaz ha például két rubrikában vagy egyben sem helyezett el szavazatot a választó) és a nem hitelesített szavazólapok, amelyek viszont nem számítanak leadottnak. Mivel ezeknél a szavazatoknál nem lehet hitelt érdemlő módon megbizonyosodni róla, hogy szabályosan lettek leadva, ezért ezeket a szavazatokat az OEVB nem számolja, és a fellebbezések vizsgálata során is figyelmen kívül hagyja az ilyen szavazólapokon hordozott választási információt.

A QR-kóddal kapcsolatban megjegyezték, hogy a személyes szavazás során annak beolvasásával került hitelesítésre a szavazólap. Ha a szavazóbiztos hibázott, és egy választáson részt vevő valamelyik szavazólapját nem hitelesítette, annak ellenére nem fog leadott szavazatnak számítani, hogy a szavazólap az urnába került.

Írásbeli kérdéseinkre nem kaptunk választ, de az Index úgy értesült, hogy az október 4-i határidő lejártáig több választókerületben is panaszt nyújtottak be az érvénytelen szavazatok miatt az Országos Előválasztási Bizottsághoz. Információink szerint a problémát elsősorban az okozta, hogy az előválasztás szavazósátraiban több esetben is elfelejtették „becsippantani” a hitelesítéshez szükséges QR-kódot.

(Borítókép: Előválasztás 2021)

Rovatok