Index Vakbarát Hírportál

A fia hátába állított egy 20 centis kést, majd elment dolgozni

2021. október 6., szerda 10:45 | aznap frissítve

A kábítószer rendszeres fogyasztása csaknem családi tragédiához vezetett Borsodban. Egy fiú folyamatosan pénzt kért szüleitől, amit drogvásárlásra fordított. Miután a szülők ezt az életmódot nem kívánták tovább finanszírozni, a házból értéktárgyakat vitt el, azok révén szerzett pénzt a kábítószerre.

Januárban az apa a drogfogyasztás miatt szóváltásba keveredett fiával, aki azonban szidalmazta őt, sőt azzal fenyegette meg, hogy tolószékbe rakja, olvasható az ugyeszseg.hu portálon. A vádlott hirtelen felindulásból egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést a fia hátába szúrt.

A sértett nem panaszkodott fájdalomra, ezért a vádlott szépen visszatette a kést a konyhaszekrénybe, majd elment dolgozni. A sértett anyja úgy látta: alig vérzik, letörölte, bekötözte, és szintén munkába indult. 

A fiú hamarosan rosszul lett, életveszélyes sérülést szenvedett el, még volt annyi lélekjelenléte, hogy a szomszédtól segítséget kérjen, aki azon nyomban értesítette mentőket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az apa ellen vádat emelt életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe

Rovatok