Index Vakbarát Hírportál

Ötezer híján egymillióan látogattak már ki a vadászati világkiállításra

2021. október 6., szerda 10:56

Kedden több mint 17 ezren látogattak el az Egy a Természettel vadászati világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 263 ezret, az országszerte zajló programsorozaton pedig összesen 995 ezren vettek részt – közölte a világkiállítás sajtóirodája.

A közlemény szerint a Fátyol iskolaprogramban eddig több mint 23 ezer diákot láttak vendégül a világkiállításon, a program szerdán újabb 98 diákcsoport és több mint 3300 diák érkezésével folytatódik.

A Jószolgálati program keretében a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató csoportjai előzetes regisztrációt követően díjmentesen látogathatják a világkiállítást.

A budapesti vásárvároson kívül három vidéki helyszín 1500 programja kapcsolódik a nemzetközi kiállításhoz

A programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a rendezvény  honlapjántájékozódhatnak az érdeklődők.

A világkiállítást a kormány korábban egy határozatában kiemelt jelentőségű rendezvénynek nyilvánította. A vadászati expóért közvetlenül a volt kormányszóvivő, Kovács Zoltán felel kormánybiztosként.

Mostanra a lebonyolítás költsége eléri a 77 milliárd forintot, ami magában foglalja a Hungexpo felújításának költségeit is, és egyébként az eredeti költségterv közel kétszázszorosa. Ehhez járul hozzá például az a kapu, amely tíz tonna agancsból készült és 240 millió forintba került. 

Rovatok