Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a náci karlendítésen ért ózdi alpolgármester

2021. október 7., csütörtök 14:21

2021. október 31-ig marad hivatalban Farkas Péter Barnabás ózdi jobbikos alpolgármester – derül ki párttársa, Janiczak Dávid polgármester csütörtöki Facebook-posztjából. 

Farkas Péter Barnabás előre menekül a távozással, nemrég legalábbis nyilvánosságra került két olyan fotó, amelyen náci karlendítés közben lehet látni.

A politikus először azzal védekezett, hogy csak integetett a kamera mögött álló ismerőseinek zsidóellenes feliratok előtt egy katowicei múzeumlátogatáson, aztán a második fotó elterjedése után azzal állt elő, hogy részeg volt. Ma tartották volna a tárgyalását az ózdi képviselő-testületben, vagyis hogy összeférhetetlenség miatt vegyék el tőle az alpolgármesteri tisztséget, de az eljárás okafogyottá vált a lemondás miatt.

Rovatok