Index Vakbarát Hírportál

Az LMP egyik miniszterelnök-jelöltet sem támogatja

2021. október 8., péntek 12:33

„Az LMP azért döntött úgy a nyáron, hogy Karácsony Gergely jelöltségét támogatja, mert meggyőződésünk volt, hogy a szűken vett pártérdeknél fontosabb annak az esélynek a megragadása, hogy az ellenzéknek zöld miniszterelnök-jelöltje, az országnak pedig zöld miniszterelnöke legyen” – olvasható az LMP friss közleményében.

A párt szerint ez az esély Karácsony Gergely mai bejelentése után megszűnt, ezt rendkívül szomorú helyzetnek tartják, mert meggyőződésük szerint az ellenzék szempontjából az országot hosszú évtizedek óta meghatározó bal-jobb törésvonal leképezésénél fontosabb azoknak a százezreknek a képviselete, akik érzik annak a felelősségét, hogy „mi vagyunk az utolsó generáció, aki még tehet a klímaváltozás megállítása érdekében”.

Karácsony Gergely péntek délelőtt jelentette be, hogy az ellenzéki előválasztás második fordulójában beáll Márki-Zay Péter mögé.

A főpolgármestert az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is támogatta az első fordulóban. Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón elmondta: személyes döntést hozott a visszalépésről, ugyanakkor azt is megjegyezte, nem állítja, hogy ezt az őt támogató pártok jó szívvel fogadták el, most mégis azt kéri, hogy jó szívvel támogassák Márki-Zay Pétert. A döntésről tájékoztatta az őket támogató pártokat, ezzel nehéz helyzetbe hozta őket, és az erre vonatkozó álláspontjukat a testületeik révén fogják kialakítani.

Az LMP így is teljes mellszélességgel kiáll az ellenzéki összefogás mellett, és minden erőforrásával támogatja a közös jelölteket és a győztes miniszterelnök-jelöltet.

A párt ugyanakkor azt az egyértelmű döntést hozta korábban, hogy az előválasztás esetében csak egy zöld jelölt mögött tud felsorakozni, így a második fordulóban hivatalosan egyik jelöltet sem fogja támogatni.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az MSZP-n belül is vita alakulhatott ki arról, hogy egységesen beálljanak-e Márki-Zay Péter mögé.

Rovatok