Index Vakbarát Hírportál

Szűk körben szeretné elbúcsúztatni az apa az Olaszországban meggyilkolt kisfiút

2021. október 9., szombat 19:06 | aznap frissítve

A napok múlásával egyre erősebb az Olaszországban meggyilkolt kétéves kisfiú édesapjának gyásza. Szülei támogatása nélkül képtelen lenne túlélni a hétköznapokat, és elmondása szerint bármerre is jár, mindenhol szembesül a rideg valósággal.

Ha meglátok egy kisgyermeket, összeszorul a szívem 

– mondta a Borsnak a kétéves Alex édesapja. Az édesapa már gondolkodik rajta, hogyan búcsúztassák el a kisfiút. Hozzátette: lehet, hogy Olaszországban hamvasztják el Alexet, és az urnáját is hazahozhatják.

Az apa beszámolt róla, hogy sokan támogatják ebben a nehéz helyzetben. Így az sem kizárt, hogy összejön annyi pénz, hogy fehér koporsóban lehessen hazaszállítani Magyarországra, és úgy helyezhessék kisfiát végső nyugalomra.

Leszögezte: biztos, hogy a temetésen csak a legszűkebb családot és az igazán közeli barátokat szeretné látni. 

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, egy Sienában élő magyar anya meggyilkolta  a gyermekét, a holttestéről pedig videót küldött a Budapesten élő édesapának. Az Olaszországban tartózkodó magyar asszony kétéves kisfiát előzőleg az apának ítélte a bíróság. Az ügyben az olasz rendőrség emberelölés miatt folytat eljárást.

Az olasz sajtó később arról írt, hogy a láthatóan zavarodott nőt akkor fogták el, amikor Città della Pievében bement a Lidl helyi szupermarketjébe, és segítséget kérve a futószalagra tette a kétéves kisfiú holttestét.

Olasz sajtóértesülések szerint a 44 éves nő tagadta, hogy bármi köze lenne a kisfiú meggyilkolásához, azonban a táskájában egy kést találtak. A  gyermeket szúrt sebekkel találták kiérkezésükkor a mentők, a gyilkossággal vádolt nőt később a capannei börtönbe szállították.

Egy másik cikkünkben részletesen is foglalkoztunk a tragédia hátterével, melyben az üggyel foglalkozó Apák az Igazságért Egyesület azt állította:  a borzalmas bűntény megelőzhető lett volna, „ha az illetékes hatóságok, köztük a rendőrség és a gyámhivatal  maradéktalanul eleget tesznek foglalkozásuk szabályainak, valamint munkaköri és törvényi kötelezettségeiknek”.

Rovatok