Index Vakbarát Hírportál

60 milliárdból újulhat meg 17 fővárosi kórház

2021. október 9., szombat 13:25 | aznap frissítve

Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításának második üteméhez szükséges forrást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton.

A közlemény szerint a tárca kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot, amelyben

ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány.

A projekt bővítése kilenc olyan kórházat érint, amely már az első ütemben is szerepelt, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is bekerült a felújítási programba. Ezáltal az összes felújítandó alapterület több mint 300 ezer négyzetméterre növekedett.

A program keretében kívül-belül megújulhatnak a kijelölt intézmények, ahol egyebek között

Korábban a szükséges eszközbeszerzéseket végezték el, újonnan vásároltak különféle intenzív terápiás eszközöket, altató- és lélegeztetőgépeket, betegőrző monitorrendszereket, műtői és sebészeti eszközöket, kórházi bútorzatot, valamint sterilizáló, illetve szemészeti és gasztroenterológiai vizsgálatokhoz alkalmas berendezéseket. 

Rovatok