Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek Bige László ellen

2021. október 11., hétfő 18:01

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádolt meg egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető – közölte az Ügyészség.

A közleményben Bige Lászlót nem nevezik meg, de a közleményben ismertetett ügy megegyezik azzal, amivel a nagyvállalkozót kapcsolatba hozták. Az ügyészség azt írja, hogy a vállalkozó egy cégcsoportot vezet, melynek egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik. A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt.

A vállalkozó utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt. Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest.

A vállalkozó abban állapodott meg a leértékelt terméket megvásárló kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben.

A vállalkozóval szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés, valamint vagyonelkobzás kiszabását indítványozta az ügyészség.

Bige László minap nyilatkozott a Klubrádiónak, ahol az ellenzéki előválasztásról és a jövő évi választásokról mondta el a véleményét. A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa kijelentette, hogy politikán kívülinek tartja magát, nem szándékozik belépni egyik pártba sem, de bármilyen segítséget kész megadni Orbán Viktor kihívójának.

Rovatok