Index Vakbarát Hírportál

Elszálltak a temetkezési költségek

2021. október 11., hétfő 18:31

Szeptemberben a hivatalos adatok szerint az egy évvel korábbinál 12 százalékkal kellett többet fizetni a temetésért – írja az Az Én Pénzem.

A KSH adatai szerint idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A drágulási „toplistán” szerepel a temetési szolgáltatás is. Az alapszolgáltatás a tavalyi 189 440 forint helyett már 212 110 forint.

Egy koporsós temetés ára a fővárosban elérheti a 750 ezer forintot. Aki a hamvak dunai hajóról történő kiszórását választaná, mintegy 250 ezer forintot kell fizetnie az egyik szolgáltatónál. A jelenlegi ajánlatok alapján egy hamvasztásos temetés akciósan 100–125 ezer forintba kerül.

A teljes krematóriumi díj a fővárosban 60–70 ezer forint, vidéken meghaladhatja a százezer forintot is. Koporsóval az ár körülbelül 110 ezer forinttól indul. Ebben nincsenek benne a különböző temetői díjak, amelyekben a legnagyobb tétel a sírhelymegváltási díj.

A ravatalozásért 51–136 ezer forintot is ki lehet fizetni. Ehhez hozzájön még a sírhelyhantolás és a temetőn belüli szállítás költsége is.

Rovatok