Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos Orbán Viktor római repülőútjáról érdeklődött, a honvédség titkolózik

2021. október 13., szerda 17:41

Orbán Viktor római útjának szeretett volna utánajárni a Magyar Honvédségnél Hadházy Ákos, ám hiába kérte ki a honvédségi luxusrepülő római útjának dokumentumait, a honvédelmi minisztériumnál fogadó munkatársak ingerült hangnemben kiküldték – derül ki az ellenzéki országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből. A politikus összegzése szerint a honvédség „diszkréten szeretné lábbal taposni a demokráciát”. Mint fogalmazott: 

Ezek a gyáva minisztériumi halljakendek nyilvánvalóan nem a hazánkat védik, hanem Orbánt – és ez nagyon rossz dolgokat vetít előre.

Beszámolója szerint ugyanis több mint egy hónapja nem adnak számára időpontot arra, hogy megtekinthesse a honvédségi gép dokumentumait, s ezzel igazolni lehessen, hogy kiért kellett a horvát tengerparton leszállni.

„A miniszter, majd a pacalkirály államtitkár is azt írta, hogy ez titok. De ilyen esetben – titoktartás mellett – egy országgyűlési képviselőnek jogában állna az iratokba betekinteni, ahogyan ezt korábbi – szintén nagyon furcsa – utak esetében meg is engedték” – írta Hadházy Ákos, hozzátéve, most viszont csak hitegették azzal, hogy majd szólnak. Állítása szerint múlt héten már ellátogatott a minisztériumhoz, ekkor 72 órát kértek, azonban utána is csak annyit mondtak neki, hogy nem adhatnak információt, noha a politikus nem információt kért, hanem a vonatkozó dokumentumokat szerette volna megtekinteni.

Ezért tegnap, előre bejelentett időpontban ismét felkerestem őket. De ismét csak két cinikus tisztviselő jött le hozzám, akik közölték, hogy akkor sem mutatják meg a papírokat. Ekkor kapcsoltam be a kamerát

 – számolt be az ellenzéki politikus, mellékelve a felvételt, ahol szóváltásba keveredik a minisztérium munkatársaival, akik ingerült hangnemben csak annyit közölnek vele, hogy nem készíthet felvételt a helyszínen. Hadházy Ákos szerint a honvédség törvénysértő módon tagadta meg az információszolgáltatást, ami arra utal, hogy megszűnik az ellenőrzés lehetősége, Orbán Viktor pedig a sajátjának gondolja a honvédséget és az eszközeiket. 

Amint arról az Index is beszámolt augusztus végén, a miniszterelnököt Horvátországban vette fel a honvédség Falcon 7X típusú repülőgépe, majd vitte egy kisebb delegációval Rómába. Tegnap a K-Monitor korrupcióellenes szervezet közölte, hogy pert indít a Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen, mivel a tárca, mint közfeladatot ellátó szervezet, nem adta ki az Orbán Viktor római útjára vonatkozó információkat, hiába nyújtott be közérdekű adatigénylést. 

Rovatok