Index Vakbarát Hírportál

Kijött a rendelet, mégsem kell szakképesítés a lángossütéshez

2021. október 13., szerda 11:06

A szakminisztérium gyorsan reagált, és módosította korábbi rendeletét.

A szakmai szervezetek nyomására meghátrált az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és módosított a komoly bírálatokat kiváltó eredeti rendeleten. Ez azt írta elő, hogy szeptembertől már nem elég, ha egy szakképesítéssel rendelkező szakács felügyelete alatt dolgoztak a többiek egy konyhán, hanem mindenki számára szükséges a papír a munka végzéshez. És ez igaz volt mindenkire, aki ételt, italt vagy cukrászati terméket készít. Egészen tegnapig, vagyis október 12-ig.

Az ITM példás gyorsasággal változtatott a rendeleten, amely mától hatályos, és már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

E szerint, illetve a rendelethez mellékelt táblázat szerint „nem önálló tevékenységként” is lehet – szakképesítés nélkül – készíteni süteményeket, fagylaltot, valamint meleg és hideg ételeket, italokat. A módosítás kitér arra is, hogy minden más területre újonnan elrendelt szakképesítési előírásnak is csak 2023. december 31-ig kell eleget tenni.

A szaktárca közleményében azt írta, hogy az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosították a szabályozást. Eszerint a jövőben nem kötelező a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben dolgozó valamennyi munkavállalónak szakképesítéssel rendelkeznie. A büfétermékek (például a lángos, a palacsinta, a melegszendvics) elkészítése és forgalmazása pedig egyáltalán nem lesz képesítéshez kötött tevékenység.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok