Index Vakbarát Hírportál

Az államtitkár elárulta, miért kap 337 milliárdot Mészáros Lőrinc cége a Déli Körvasút fejlesztéséért

2021. október 13., szerda 20:01

Felszínesnek tartja Orbán Balázs azokat a szakértői számításokat, amelyek szerint körülbelül 8-10-szeresen túl van árazva a Déli Körvasút 337 milliárd forintosra becsült fejlesztése. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára Arató Gergely (DK) és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) írásbeli kérdésére adott válaszban írt erről.

A két ellenzéki képviselő azt firtatta, hogy miért kerül ilyen sok pénzbe a beruházás, amely az általuk hivatkozott szakértők szerint 30-50 milliárd forintból is megvalósítható lenne. Orbán Balázs a válaszában azt hangsúlyozta: a Déli Körvasút fejlesztése „több mint 100 év legnagyobb vasútfejlesztése Magyarországon”, majd hozzátette, hogy

SZERINTE A SAJTÓBAN MEGJELENT SZAKÉRTŐI SZÁMÍTÁSOK FELSZÍNESEK ÉS SOK MINDENT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYNAK. 

Az államtitkár kifejtette, a projekt keretében nemcsak a vágányokat újítják fel és bővítik ki, hanem műtárgyakat építenek át, hét vasúti hidat és egy több mint 5 kilométer hosszú új vasbeton támfalat építenek. Ezen felül a hidak kiépítéséhez szükséges közmű-, közút- és hídfőépítési feladatokat is tartalmazza a projekt, valamint  a vonalszakaszon két új akadálymentes megállóhely is létesül a részeként. Továbbá  35 000 négyzetméter zajvédőfal építenek ki és a környező lakóházakban legalább 2 000 ablak cseréje is megvalósul a jobb hangszigetelés érdekében – tette hozzá.

A projektet a Mészáros Lőrinc közvetlen tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt. valósíthatja meg, amely a Népszava szerint érdemi verseny nélkül kapott megbízást.

Rovatok