Index Vakbarát Hírportál

Nagy a baj, kétszeresére nőtt a vírusfertőzéssel érintett iskolák száma idehaza

2021. október 14., csütörtök 07:03

Egyre több a koronavírusos megbetegedés Magyarországon, ami az oktatásra is hatással van, ugyanis emelkedik azoknak az intézményeknek a száma, ahol intézkedni kell a fertőzések miatt.

A Népszava az Emberi Erőforrások Minisztériumára hivatkozva közölte, hogy

az elmúlt hetekben kétszeresére nőtt az érintett intézmények száma, így az iskolák két százalékában,

nagyjából 270 oktatási intézményben felütötte fejét a járvány, igaz, még sehol sem kellett elrendelni intézkedést az egész iskolára, csupán néhány osztályra.

A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ezek az adatok nem feltétlenül állják meg a helyüket kontaktkutatás és kötelező tesztelés híján, így jóval rosszabb is lehet a helyzet, pláne, hogy nem is kell kötelezően maszkot viselni, ahogy testhőmérséklet-mérés sincs.

A kormányzat azonban valamelyest szigorított is, mert bár a tanévkezdéskor még úgy volt, hogy a védőoltással rendelkező személyek, vagy akik az elmúlt hat hónapban átestek a koronavíruson, nem számítanak kontaktszemélynek, az Emmi szerint ez mostanra megváltozott, és az igazolt fertőzöttekre tíz napos karantén vár, még akkor is, ha be vannak oltva.

Rovatok