Index Vakbarát Hírportál

Saját tulajdont is csak engedéllyel adhatnak ki az egészségügyisek

2021. október 14., csütörtök 11:49

Napvilágot látott egy körlevél, melyben a Debreceni Egyetem Klinikai Központ kifejti: az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal rendelkező dolgozók csak úgy adhatják ki bérbe saját tulajdonukban lévő albérletüket, ha azt előbb az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyezi.

A levelet dr. Kunetz Zsombor osztotta meg a Facebookon,amit a Mérce szúrt ki.

A levél a 2020. évi C t4 „összeférhetetlenségi” törvénycikkelyre hivatkozik, melynek lényege, hogy az egészségügyben dolgozók csak akkor vállalhatnak egészségügyi foglalkozásuk mellett más „keresőfoglalkozást valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet”, ha azt a kormány által kijelölt szerv előzetesen engedélyezi.

A debreceni intézmény pedig úgy tűnik, az ingatlan kiadását is ilyen tevékenységnek tekinti, pedig a jogszabály célja az, hogy eltántorítsa az egészségügyben dolgozókat az önként vállalt túlterheltségtől, például egy mellékállás végzésével.

A törvény elvileg arról hivatott gondoskodni, hogy az egészségügyisek ne fáradtan végezzék főállásukat, elkerülve az emberi mulasztás okozta hibákat a kórházakban, nem pedig arról, hogy elessenek más bevételi forrástól. 

Rovatok