Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miért halt meg egy nyolcéves kislány a móri iskolában

2021. október 14., csütörtök 18:57

Szörnyű tragédia történt a minap a móri Kodály Zoltán Iskolában. Mint arról az Index is beszámolt, tanórán kívüli sportfoglalkozás közben rosszul lett egy nyolcéves diák, és életét vesztette.

A Blikk szerint a nyolcéves Abigél születése óta szívelégtelenségben szenvedett, és a születése sem volt problémamentes. Úgy tudni, a kislány labdázás közben esett össze, a mentők pedig hiába küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni.

Az az igazság, hogy az évek alatt rengeteg jelet kaptunk, hogy Abigél nem lesz jelen hosszan itt a földön, csak mi ezekről nem akartunk tudomást venni. Az ő szívbetegsége kontrollált volt. Rendszeresen jártunk vele orvoshoz, minden utasítást betartottunk. Ő azonban egy igazi eleven, örökmozgó gyerek volt, nem igazán akart tudomást venni a betegségéről. Imádott labdázni, és nagyon bántotta, hogy a szíve miatt sok dolgot nem csinálhat. Szerintem lényegtelen, hogy pont labdázás közben érte a halál. Ő is sejthette, hogy korán meghal. Erre utalnak rajzai is, és több más jel

 nyilatkozták a gyászoló szülők. A bakonycsernyei kislányt rengetegen gyászolják. A móri Kodály Zoltán iskolában kitűzték a fekete zászlót, és tegnap gyászszünettel kezdték a futóversenyt.

Rovatok