Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin elment a nemzetközi holokausztfórumra, és az ellenzéki összefogásról beszélt

2021. október 14., csütörtök 11:43 | aznap frissítve

Svédország adott otthont a nemzetközi holokausztfórumnak, amelyen Novák Katalin képviselte Magyarországot. A családokért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt Malmőben, hogy a magyar kormány sohasem tett annyit a zsidó közösségért, mint az elmúlt 12 évben, ám a Népszava szerint a többi résztvevővel ellentétben kevés kötelezettségvállalást tett, és inkább a Magyarországon zajló ellenzéki összefogásra hívta fel a figyelmet.

A többi ország képviselője elsősorban a fokozódó antiszemitizmusról és a közösségi médián keresztül terjedő, gyűlöletkeltő összeesküvés-elméletekről beszélt, miközben Svédország jelezte, hogy új holokausztmúzeumot hoznak létre, az Egyesült Államok pedig egy-egymillió dollárt ajánlott fel a Közel-Keletről és az észak-afrikai térségből érkező online gyűlöletbeszéd visszaszorítására, valamint a holokauszttagadás megszüntetését támogató programokra. De más országok képviselői is kulturális intézetek megépítését ígérték, vagy a holokausztoktatás erősítését.

A magyar kormány arra tett ígéretet az ország határain belül, hogy folytatják a zsinagógák és a zsidó temetők felújítási programját.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint ennél jóval többet kellene tenni, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Medián nyári felmérése alapján a magyarok 36 százaléka antiszemita nézeteket vall, 21 százaléka szerint túlbecsülték a holokauszt áldozatainak számát, 11 százaléka megkérdőjelezi a gázkamrák létezését, míg 16 százaléka szerint a zsidók találták ki a borzalmak nagy részét, ami holokauszttagadásnak számít, és Magyarországon jogszabályba ütközik.

Ha kormányunk akart volna valamit vállalni a malmői konferencián, akkor azt kellett volna megcéloznia, hogy leszorítsák ezeket a számokat, hogy csökkenjen az említett tévképzetek előfordulásának aránya

– mondja Heisler András, aki kitért arra is, hogy ezt nem segíti, ha a kormány nyíltan rasszista eszméket hirdető emberre – Takaró Mihályra – bízza a Nemzeti Alaptantervet, ahogy az sem, ha Raffay Ernőnek állami kitüntetést adnak az antiszemita nézetei ellenére is.

Rovatok