Index Vakbarát Hírportál

Több mint nyolcszáz rászorulót segített eddig a Regőczi Alapítvány

2021. október 14., csütörtök 21:53

Eddig 630, a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerek kapott összesen 140 millió forint támogatást a Regőczi Alapítványtól, további 177 „Covid-árva” 35 milliós támogatásáról a jövő héten döntenek – jelentette Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő felesége csütörtökön Debrecenben.

Herczegh Anita a debreceni nagytemplomi református egyházközség Immánuel otthonában tartott tájékoztató előtt találkozott a térségben élő olyan családokkal, akik a járvány okozta tragédia miatt kapcsolatba kerültek az alapítvánnyal – számolt be az MTI.

A kuratóriumi elnök beszámolt róla, hogy az árván vagy félárván maradt gyerekeket 18 éves korukig támogatják, de ha tanulnak, akkor tovább is. Szeretnének számukra a gyorssegélyen túl havi támogatást adni, amihez komoly forrásokat kell gyűjteniük – tette hozzá.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, a Regőczi Alapítvány a nemzeti összefogás legnemesebb példája. Számos gazdasági és civil szervezet tett felajánlást az alapítványnak, és ebből az állam is kiveszi a részét: a szociális területen dolgozók, a család- és gyermekjóléti szolgálatok is segítik a munkájukat – ismertette az államtitkár.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár jelezte: a Karitatív Tanács hat tagszervezete, a Magyar Vöröskereszt, a Református Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet is bekapcsolódik a segítségnyújtásba.

Rovatok