Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc telefonált, két DK-s is simán kinyomta

2021. október 15., péntek 20:54

Telefonbetyárnak állt Gyurcsány Ferenc, aki robocall-szerű telefonhívásokkal lepte meg pártjának prominens politikusait. 

Üdvözlöm, Gyurcsány Ferenc vagyok, a Demokratikus Koalíció elnöke. Szeretném emlékeztetni, hogy elindult az előválasztás második fordulója

– hangzott a DK-elnök gépies szövege, amelynek többen be is dőltek.

„Ha ez így marad, akkor szerintem lesz egy plusz 200 ezer szavazatunk” – mondta egyikük a hívásról. Egy másik politikus kétszer is élből letette a telefont.

– Ez te vagy?

– Nem én vagyok, a dalai láma, áldjon meg a Jóisten! Megmondtam, hogy üdvözlöm, Gyurcsány Ferenc vagyok és letettél. 

– Hát azért, mert robocall. Azt hittem, hogy robocall. 

– hangzott Gyurcsány Ferenc párbeszéde Sebián-Petrovszki László pártigazgatóval. A DK elnöke aztán pártja egyik ismert arcát, az egykori televíziós műsorvezetőt, Vágó Istvánt is megpróbálta átverni, aki először szintén letette a telefont, pedig őt egy személyre szabott szöveggel kereste fel. 

Rovatok