Index Vakbarát Hírportál

A 168 Óra lehozta, hogy a DK szerint Soros György áll Márki-Zay Péter mögött, aztán törölte a cikket

2021. október 16., szombat 15:29

Elnézést kért a 168 Óra, miután egy reggel megjelent cikkükben tévesen azt állították, hogy a Demokratikus Koalíció Soros Györgyöt vélte felfedezni Márki-Zay Péter támogatójaként. 

A lap úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc a DK stábjával péntek délután szűk körben értékelte az előválasztás eddigi eredményeit, s közölte, hogy Márki-Zay Péter annak köszönheti a sikereit, hogy Soros György beállt mögé.

Az erről szóló cikk aztán rövidesen eltűnt a 168 Óra oldaláról, azonban más hírportálok ezt kiszúrták és közzé is tették. Ezt követően adott ki a lap egy közleményt, amely szerint bár a cikk készítésekor a tudomásukra jutott információt két független forrásból is megerősítették, megjelenése után az érintettek hitelt érdemlően cáfolták az értesülést.

Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk

 – zárul a szolgálati közlemény.

Rovatok