Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós megmondta, miért nem adják ki a kutatási részeredményeket a sejtes immunitásról

2021. október 16., szombat 13:11

A tudományos közlésnek szabályasi vannak, ezért nem adhatják ki egy olyan kutatás részeredményeit, amely megmutatná, hogy milyen mértékben játszik szerepet a sejtes immunitás  – ezt mondta Kásler Miklós az Életközelben című videósorozat legújabb adásában.

A miniszter a videóban először arra reagált, hogy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint olyan információkat osztott meg egy montenegrói találkozón, amelyet a magyar nyilvánossággal nem közölt. Kásler Miklós erre azt mondta, hogy ez

Annyira igaz, mint az a Thaiföldön képviselő úr által készített felvétel, amit úgy rakott ki, mint a magyar kórházi viszonyok. Képviselő úrra túl sok időt ne fordítsunk

– mondta Kásler Miklós, hozzátéve: ő nagyon sokszor elmondta azt Magyarországon is, amit az EP-képviselő szerint nem mondott el. Ha Ujhelyi István nem követi az eseményeket, az sajnálatos, ha pedig nem érti, az baj – tette hozzá.

A miniszter ezután részletezte, hogy Magyarországon elindítottak egy vizsgálatot, amelyen 3200 ember vesz részt.

Ennek a célja az lesz, hogy felmérje, az első vakcina után hogyan alakul az ellenanyag termelése, valamint a sejtes immunitás.

Ugyanezt vizsgálják a második és a harmadik oltás után is. A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ellenzéki politikusok közül mindenki az ellenanyagról beszél, de a sejtes immunitás is fontos lehet, amint azt a mostani vizsgálat bemutathatja majd. Arra, hogy ennek a vizsgálatnak az eddigi eredményeit miért nem hozták még nyilvánosságra – holott ellenzéki képviselők ezt már kérték – Kásler Miklós azt mondta: 

Hát mert a tudományos közlésnek szabályai vannak. Azt nem lehet átlépni, még az ő kedvükért se.

A miniszter ezen felül arról is beszélt, hogy úgynevezett SkillLaborokat hoztak létre annak érdekében, hogy az új egészségügyi eszközök kezelését minél hamarabb meg tudják tanulni a dolgozók.

Kásler Miklós végezetül azt is kifejtette, hogy a HPV-otlást hányan vették fel eddig Magyarországon. Azt mondta: a világon kevés olyan ország van, ahol „a kislányok is és a kisfiúk is ” megkaphatják ezt a vakcinát.

A lányok több mint 80 százalékát beoltották, a fiúknak pedig egy év alatt 66 százaléka kapta meg a HPV-vakcinát

– közölte Kásler Miklós, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy Magyarországon a gyermek érték, akit óvni, védeni, támogatni kell. 

Rovatok