Zala megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 3-as számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Az első fordulóval ellentétben a második fordulóban az egész ország egy választókerület volt, így a választópolgárok a lakóhelyüktől függetlenül bárhol leadhatták szavazatukat.
A gazdasági oldal összegzése szerint azért támogatták ilyen sokan Márki-Zay Pétert, mert megígérte, hogy győzelme esetén megtöri Orbán Viktor politikai, gazdasági és kulturális erejét és kipenderíti a hivatalukból azokat, akiket kormányfő nevezett ki magas állami pozíciókba. A választási eredményt követő beszédében a 49 éves, hithű katolikus, hétgyermekes családapa megfogadta, hogy felszámolja a korrupciót és helyreállítja a fékek és ellensúlyok rendszerét a magyar demokráciában.
Korábban meghirdetett stratégiája működött az ellenzéki szavazók körében, különösen három elvesztett választás nyomán. Sikerült nagyon sok új, fiatal szavazót is megszólítania, akik egyértelműen nyitottak az új arcokra a magyar politikai életben. A Bloomberg utal arra is, hogy Márki-Zaynak sikerült 2018-ban polgármesteri székhez jutni egy olyan alföldi városban, amely azt megelőzően 20 éven át volt a Fidesz egyik bástyája.
A DK központban ilyen vidámak voltak, hiszen övék a legnagyobb baloldali frakció − írta Nacsa Lőrinc fideszes országgyűlési képviselő közösségi oldalán, melyhez a Dobrev Klára tegnapi beszéde közben készült egyik fotót csatolta.
A politikus emlékeztetett: az előválasztás győztese, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy ellenzéket váltottak. Ezek után
Bejegyzése végén megjegyezte: „továbbra is Gyurcsány dönt”.
A független, kisvárosi konzervatív polgármester mérkőzik jövőre Orbán Viktorral a parlamenti választásokon, miután vasárnap megnyerte a magyar ellenzéki pártok előválasztását. A pártoktól független Márki-Zay a baloldali Dobrev Klárát győzte le, aki már gratulált győzelméhez és támogatásáról biztosította a hatpárti ellenzéki együttműködésben. "Csak együtt nyerhetünk" - mondta az őt ünneplő támogatók gyűrűjében és hozzátette, hogy senki nem lesz képes megtörni az ellenzék egységét. Most csatát nyertünk, de jövőre a háborút is meg kell nyernünk - mondta feleségével és hét gyermekével a háta mögött.
Márki-Zay hangsúlyozta, hogy tenni kell a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért, a korrupció megszüntetéséért és véget kell vetni az üzengetéseknek egy olyan médiapályán, amely a Fidesz felé lejt. A győzelem bejelentésére a Fidesz úgy reagált, hogy a karrierista baloldali Márki-Zay lepaktált az ellenzékkel, hogy újra hatalomba segítse a baloldalt, ami megint az adók emeléséhez vezet majd - írta a Reuters.
A vasárnapi eredményváróról osztott meg képet közösségi oldalán Orosz Anna, a Momentum Mozgalom vezetője.
A kép a vasárnapi eredményvárón készült az Anker közben, amikor épp Dobrev Klára sajtótájékoztatóját hallgatjuk, aki gratulált Péternek és teljes támogatásáról biztosította
− olvasható a bejegyzésben, melyben kiemeli, hogy az ellenzék együtt fogja leváltani a Fideszt 2022-ben, hogy „egy új, tisztességes, emberséges és fenntartható Magyarországot építsünk”.
Ezt emeli ki az ellenzéki előválasztás második fordulóját összegző tudósításában a Deutsche Welle. Márki-Zay Péter lesz tehát az egyesült ellenzék vezetője, egyben Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választásokon Magyarországon. A 49 éves, pártoktól független polgármester a baloldali Demokratikus Koalíció jelöltjét, Dobrev Klárát győzte le a második fordulóban, aki elismerte vereségét, egyben támogatásáról biztosította a hatpárti ellenzéki koalíció vezetőjét.
A német hírügynökség amellett, hogy bemutatja Márki-Zay Péter életútját, idézi egyik múlt heti kampánygyűlését, ahol a politikus azt mondta: egyesíteni akarja a bal- és jobboldali magyarokat.
Márki-Zay Péter lemondását kéri polgármesteri posztjáról a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete. Hétfői közleményük szerint miután vasárnap este nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányba kezd, kezdeményezik, hogy mondjon le a polgármesteri tisztségéről, adja át a város vezetését ideiglenesen – az általa utódként megnevezett – Szabó János alpolgármesternek, és írjanak ki időközi polgármester-választást 2022 áprilisára.
Ahogy Facebook-posztjukban írták,
Márki-Zay Pétert viheti az ellenzék, Hódmezővásárhely visszakéri a polgármester-választás jogát. Immár egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta, mi ezt tiszteletben tartjuk, és jó egészséget kívánunk neki a további küzdelmeihez. Nem lehet azonban, hogy a városnak újabb fél évig ne legyen polgármestere, a lemondással elkerülhetővé válik, hogy Hódmezővásárhely továbbra is Márki-Zay Péter és az országos politika túsza legyen.
A független, konzervatív Márki-Zay Péter nyerte a hatpárti magyar ellenzék előválasztásának második fordulóját, így ő lesz a kihívója a jobboldali, populista Orbán Viktor kormányfőnek a tavaszi parlamenti választásokon. A kisvárosi polgármester a szociáldemokrata Dobrev Klárát győzte le, aki már elismerte vereségét és gratulált Márki-Zaynak. Az eredményt értékelő beszédében a nyertes azt mondta, hogy "ez a kicsik forradalma, leváltottuk az ellenzéket." Majd hozzátette: Orbán Viktornak nem tőlem, hanem tőletek kell félnie.
Az Associated Pressnek adott interjúban a magyar politikus úgy fogalmazott, mindez jó hír a magyaroknak, mert azt bizonyítja, az ellenzéki pártoknak csak együtt sikerülhet a kormányváltás. A hírügynökség beszámolójában megjegyzi, hogy az ellenzéki előválasztás a maga nemében egyedülálló volt Közép-Kelet-Európában, hiszen a két miniszterelnök-jelöltre 662 ezren adták le a voksukat és ez a szám 30 ezerrel magasabb, mint amennyi ellenzéki támogató szavazott az első fordulóban.
A brit közszolgálati portál beszámolója szerint Márki-Zay Péter, egy vidéki, konzervatív polgármester nyerte meg az ellenzéki előválasztást, és ő lesz az egyesített ellenzéki erők vezetője a 2020-as választásokon. A rá leadott szavazatok alapján valóban ő lehet a sikeres kihívója a jelenlegi miniszterelnöknek, aki 2010-ben került hatalomra. A hívő katolikus, hétgyermekes Márki-Zay azt mondta, hogy egy új, tiszta, becsületes Magyarországot szeretnénk, nem csak egyszerűen leváltani Orbánékat.
Ellenfele, a balközép jelöltje, Dobrev Klára a szavazatok kétharmadának összeszámlálása után elismerte vereségét, és gratulált Márki-Zaynak. 2010 óta Orbán Viktornak most először kell majd szembenéznie egy egységes ellenzékkel, illetve annak miniszterelnök-jelöltjével. Eddig ugyanis a szétforgácsolódott ellenzéknek egyetlen parlamenti választáson sem sikerült megszorongatnia a Fideszt.
Részvételi adatok:
A miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójának a végeredménye:
Budapesten tarolt Márki-Zay Péter, 18 fővárosi választókerületből 17-ben győzött. Az egyetlen kivétel Budapest 12-es számú választókerülete.
Vidéken ennél sokkal kiegyenlítettebb volt a verseny, Dobrev Klára 10 megyében nyert, Márki-Zay Péter 9-et hozott el, de a szavazatszámot tekintve a fővároson kívül is a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje volt a befutó.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Az első fordulóval ellentétben a második fordulóban az egész ország egy választókerület volt, így a választópolgárok a lakóhelyüktől függetlenül bárhol leadhatták szavazatukat.
Pest megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 18-as számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Az első fordulóval ellentétben a második fordulóban az egész ország egy választókerület volt, így a választópolgárok a lakóhelyüktől függetlenül bárhol leadhatták szavazatukat.
Hajdú-Bihar megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 5-ös számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Sorra gratulálnak az ellenzéki pártok Márki-Zay Péternek, így tett a Momentum is, amely a hatpárti összefogásból elsőként állt be a hódmezővásárhelyi polgármester mögé az előválasztás második fordulójában.
„A győztes jelölt felhatalmazása és a feladata egyértelmű: össze kell fognia a pártok és civilek alkotta ellenzéki szövetséget, hogy 2022-ben közös erővel váltsuk le a Fidesz korrupt és gyűlöletkeltő rendszerét” – közölte vasárnap este a Momentum.
Az ellenzéki párt szerint szerint a következő fél év nem szólhat másról, mint hogy felkészüljön az ellenzék arra, hogy hogyan tudnak együtt „egy tisztességes, emberséges, fenntartható, zöld Magyarországot építeni”.
Azt is írták, az összes ellenzéki pártra, a civilekre és minden változást akaró szavazóra szükségük lesz, ahhoz, hogy 2022-ben elhozzák a változást az egész országban.
A szocialista párt is gratulált Márki-Zay Péternek az előválasztási győzelméért.
„Most kell csak igazán rákapcsolni a közös munkára, a demokrata ellenzéki szövetségen belüli versengés véget ért” – közölte az MSZP.
A megválasztott miniszterelnök-jelölttől azt várják el, hogy segítse a sokszínű szövetség munkájának összehangolását, és képviselje a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító országot építő közös programot.
Legyen elkötelezett az alacsony magyar fizetések felzárkóztatása, a rabszolgatörvény eltörlése, a szociális háló megerősítése, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása, a lakhatási válság felszámolása, a közfinanszírozott oktatás és egészségügy megerősítése és minőségének javítása, a korrupció megszüntetése, a magyar embereket megkárosítók felelősségre vonása, valamint Magyarország nemzetközi tekintélyének helyreállítása iránt, ahogyan mi is azok vagyunk. Péter, számíthatsz ránk!
– olvasható a szocialista párt közleményében.
Veszprém megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 17-es számú választókerületében (Csepel, Soroksár) a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Orosz Anna és Karácsony Gergely beszéde után az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter lépett színpadra.
„Márki-Zay Péter vezetésével 2022 tavaszán közösen le fogjuk váltani a NER-t, és hozzákezdünk egy új, igazságos, fenntartható, élhető ország felépítéséhez” – közölte Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP két társelnöke.
Az ellenzéki politikusok szerint az ellenzéknek tavasszal le kell váltania az Orbán-kormányt, majd a lehető leggyorsabban meg kell kezdeniük az ország újraegyesítését és újjáépítését, „a Fidesz által kiásott árkok betemetését”, „a rendszerbe épített csapdák hatástalanítását”, illetve végre érdemi lépéseket kell tenniük a szociális, valamint a klímaválság kezelésére.
A feladat és az előválasztás óriási sikere nyomán a közös felelősségünk is hatalmas. Az LMP minden eszközével, szakértőjével, politikusával e közös célért fog dolgozni
– olvasható Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté közös közleményében.
A Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán reagált arra, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzéki közös miniszterelnök-jelöltje. Kocsis Máté szerint életbe lép „a Gyurcsány–Márki-Zay paktum”.
A kormánypárti politikus értékelése szerint „a baloldal hatalmat akar”, annak viszont feltétele, hogy „a miniszterelnök-jelölt és a legnagyobb baloldali párt elnöke ezt megkösse”.
A Facebook-oldalán azt írta: Márki-Zay Péter nyilatkozata „egyértelművé teszi”, hogy Gyurcsány Ferenc „rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan”.
Kocsis Máté azt is kifejtette, hogy „véget ért a show második epizódja”, „Karácsony kiesett, Márki-Zay beesett”, de a lényeg, hogy „a show folytatódjon tovább”.
Az új show legmókásabb része, hogy Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat
– írta a Fidesz frakcióvezetője.
Több kérdést is megfogalmazott Márki-Zay Péter jobboldaliságával kapcsolatban:
Kocsis Máté hozzátette, hosszan lehetne folytatni, de szerinte tény: „Márki-Zay Péter nem jobboldali”, egy jobboldali ember ugyanis egy percig nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel azért, hogy visszasegítse a hatalomba. Márpedig a Márki-Zay és Gyurcsány közti paktum a közös kormányzás feltétele – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.
Végszóra az az MTI is írt az ellenzéki előválasztásról, amely egész nap egyetlen sort nem vesztegetett a témára. A 20:39-kor kiadott rövidhír Dobrev Klára gratulációjáról szól Márki-Zay Péternek, 21:00-kor pedig a teljes hírt is kiadták.
Fejér megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 16-os számú választókerületében (Kispest, Pesterzsébet) a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
„Győztünk! Méghozzá mi, tízmillióan ebben a szeretett hazában” – jelentette ki a második forduló előtt Márki-Zay Péter javára visszalépő Karácsony Gergely a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének eredményváróján. A főpolgármester szerint egy embernek van most oka rettegni a jövőtől: Orbán Viktornak.
Karácsony Gergely kijelentette:
ma Magyarországon a szelídség, a szeretet és a hazaszeretet forradalma zajlik.
Arról is beszélt: az elmúlt napokban nagyon sokan azt mondták neki, végre valaki, aki hazafiként viselkedik, akinek fontosabb a hazája, mint a hatalom. „Nem vagyok ezzel egyedül” – tette hozzá Karácsony Gergely.
Igazi hazafiaknak nevezte azokat, akik esőben és fagyban megszervezték az előválasztást, a szavazóknak, illetve azokat politikusokat, akik a közös cél érdekében összefogtak.
A főpolgármester azt is kijelentette: a forradalmukat végig kell vinniük áprilisig. Ennek a forradalomnak pedig egy kulcsmondata van:
A haza nem eladó!
Karácsony Gergely szerint Dobrev Klára vasárnap este úgy beszélt mint egy igazi demokrata és hazafi. A főpolgármester büszke arra, hogy közösen fogják vele Magyarországot megváltoztatni.
Szerinte a választók világos jelet küldtek, nem csak Orbán Viktorékra „rúgták rá az ajtót”, hanem elmondták:
más ellenzéket akarnak, olyat, ami képes az együttélésre, és nem köt meg rossz kompromisszumokat.
Azt is mondta: olyan kormányt akarnak, ami nem csak az elmúlt 12 évet, hanem az elmúlt 30 év rossz kormányzását váltja le.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy még soha nem voltak olyan közel ahhoz, hogy valóban megváltoztassák a politikát. Kijelentette: minden forradalomnak van vezetője, aki méltó a bizalomra és aki képes összefogni a hazát, ez pedig Márki-Zay Péter.
A Párbeszéd rövid közleményt adott ki: gratulálnak Márki-Zay Péternek, és hisznek abban, hogy a közös ellenzék által kijelölt politika a változást akarók táborának folyamatos bővülésével tovább erősödik.
„Elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység és a változás mellett, és mindent megteszünk a közös cél eléréséért, az igazságos, szolidáris, zöld Magyarország felépítéséért” – közölte az ellenzéki párt.
Baranya megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 14-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Jakab Péter, a Jobbik elnöke is gratulált Márki-Zay Péternek, Facebookon. Bejegyzésében azt írja, biztosan sokan csalódottak most, de fontos, hogy a győztest mindenki támogassa, mert most jön a neheze.
„Gratulálok az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek!” – írta ki Karácsony Gergely a Facebook-oldalára.
Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt
– fogalmazott a főpolgármester.
Karácsony Gergely is ott van Márki-Zay Péter budapesti eredményváróján, ahol nagy öleléssel köszöntötték egymást.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje vasárnap esti sajtótájékoztatóján tett bejelentést erről, hozzáfűzve, gratulált Márki-Zay Péternek a győzelemhez.
Dobrev Klára percekkel ezelőtt gratulált Márki-Zay Péternek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje hamarosan beszédet mond.
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter egy nagy öleléssel köszöntette egymást, de több ellenzéki politikus is ott van már a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének eredményváróján: Orosz Anna, a Momentum alelnöke, illetve ügyvezető elnöke, Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, Schmuck Erzsébet, a LMP társelnöke, Soproni Tamás terézvárosi polgármester, Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 12-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Az első fordulóval ellentétben a második fordulóban az egész ország egy választókerület volt, így a választópolgárok a lakóhelyüktől függetlenül bárhol leadhatták szavazatukat.
Ha mindenkiben a közjóért érzett felelősség, a jó kormányprogram iránti elköteleződés és a politikai bátorság párosul azt önkorlátozó együttműködés szándékával, akkor Márki-Zay Péter nemcsak győzni tud 2022-ben, hanem sikeresen kormányozni is
– fejtette ki Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármestere a közösségi oldalán.
Több vezető hírügynökség és lap is hosszú cikkben írt vasárnap az ellenzéki előválasztás második fordulójáról.
A Euronews a maga cikkét azzal indítja, hogy az ellenzék 12 év fideszes kormányzás után „a bárki, csak ne Orbán Viktor” szlogen jegyében rendezte az egész megméretést, amely Karácsony Gergely visszalépésével végül a „mérsékelt konzervatív” Márki Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és a „balközép ügyvéd” Dobrev Klára versenyével ér véget.
Az ellenzék – jegyzi meg az AP – azt a stratégiát követi, amelyet a 2019-es önkormányzati választáson egyszer már győzelemre vitt, megszerezve Budapest és több vidéki nagyváros vezetését is, az AFP pedig azt emeli ki, hogy az ellenzéki előválasztás két fordulójában összesen 800 ezer ember, a jogosultak több mint 10 százaléka adta le a szavazatát.
A Reuters hírügynökség a két nappal ezelőtti cikkében arra hívta fel a figyelmet,. hogy ha Márki-Zay Péter lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az felborítja a Fidesz eddigi stratégiáját, amely a baloldali ellenzék megbélyegzésére épül a magyar politikai élet egyik leginkább megosztó alakjával, Gyurcsány Ferenccel a középpontban