Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter meglátogatja Gyurcsány Ferencet

2021. október 18., hétfő 21:56

Hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége az ellenzéki előválasztáson győztes miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter, és a második helyen végzett Dobrev Klára. A hódmezővásárhelyi polgármester ezúttal arról is beszélt, mit szeretne kínálni azoknak a kis pártoknak, civil szervezeteknek, akik támogatták a kampányban. A kérdés rendkívül fontos, hiszen az ellenzéki térfélen most biztosan komoly birkózás kezdődik a tárgyalóasztal mellett, ugyanis mindenki a lehető legtöbb képviselőt szeretné küldeni saját frakciójába a 2022-es parlamenti patkóban, s a közös lista összeállításánál ez lebeg majd mindenki szeme előtt.

Márki-Zay Péter kikötötte, nem szeretne pártot csinálni jelölő szervezetőből, a Mindenki Magyarországa Mozgalomból (MMM).

Ám a hat ellenzéki párt frakciója mellett szeretne egy hetediket, melybe azok ülhetnének be, akik kifejezetten őt segítették a kampányban, így például az MMM-esek vagy más civilek.

Ugyanezt mondta vasárnap este a Partizánnak is, ahol kitért arra is, hogy nem tudja, a hat párt hozzájárul-e, hogy vétójoga legyen a közös lista összeállításánál.

Kifejtette, három párttal is leül tárgyalni a következő 1-2 napban, köztük lesz a DK is. Mivel Dobrev Klára jelenleg a párt EP-képviselőbe, Strasbourgba kell majd utaznia a plenáris ülésre, így férje, Gyurcsány Ferenc fogadja majd Márki-Zay Pétert. A politikus azt mondta, mindig értékelte, hogy a volt miniszterelnök képes volt a győzelem érdekében háttérbe szorítani saját személyét.

Karácsony Gergellyel találkozva arról beszélgettek, hogy az előválasztás során esett felületi sebeket be kell gyógyítani. Október 23-án, az ellenzéki megemlékezésen közösen vesznek majd részt a pártokkal az Astoria és a Blaha Lujza tér környékén. Érdekesség, hogy a kormánypárti Békemenet szombaton a Műszaki Egyetem elől indulva az Astorián is áthalad majd a Deák tér felé vezető útján.

A megtisztulásról a politikus elmondta, Tóth Csaba zuglói eredménye (és persze idő előtti visszalépése) mutatja, hogy nyomás van ebben a kérdésben a párton, de ő a Jobbik megtisztulását is támogatja.

A Fidesz hétfőn arra szólította fel, hogy győztes miniszterelnök-jelöltként mondjon le a polgármesteri tisztségről, ám az ATV-ben azt mondta, Lázár János példáját követi, aki előtte nemcsak hódmezővásárhelyi polgármester volt, de államtitkár és országgyűlési képviselő is.

Hagyjuk a konfliktuskeresést!

Márki-Zay Pétert Dobrev Klára váltotta a stúdióban, aki rögzítette: arról, hogy ki milyen érdeket szeretne érvényesíteni a közös listaállítás során, nem nyíltan kell beszélgetni, le kell ülni tárgyalni erről, így erről nem szeretett volna részleteket elárulni. Jelezte, ő most eltolja magától a konfliktuskereső kérdéseket.

Úgy vélte, a DK számára igazi győzelemmel zárult az előválasztás, ám egyelőre idő előtti arról beszélgetni, hogy vállalna-e kormányzati szerepet egy 2022-es kabinetben, és hogy kinek milyen pozíciója lehetne a jövőre megalakuló kormányban.

Rovatok